Nagyvilág

Ferenc pápa: Európa nyissa meg szíve kapuit

Az olasz Lampedusa szigeténél tavaly októberben tengerbe veszett 368 illegális bevándorlóról emlékezett meg Ferenc pápa, aki szerdán a Vatikánban a tragédia túlélőivel találkozott.

A több mint kétszázötven túlélő és az áldozatok rokonai képviseletében harmincheten érkeztek Vatikánvárosba. Mindannyian eritreai menekültek, akik az utóbbi egy év alatt elhagyták Olaszországot és többek között Németországban, Svédországban és Norvégiában telepedtek le. “Azt kérem Európától, hogy nyissa meg szíve kapuit! Azért imádkozom, hogy a zárt ajtók megnyíljanak!” – hangoztatta Ferenc pápa a találkozón.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő beszámolója szerint Ferenc pápa hangsúlyozta, az illegális bevándorlók számára nem csak az Európába vezető út rejteget veszélyeket. Még nehezebb sors vár rájuk, amikor partot érnek, és “zárt ajtókkal találják szemben magukat, és nem tudják, merre menjenek”. Az eritreai menekültek egy fából faragott szobrot ajándékoztak az egyházfőnek: a tengeren hányódó palackot ábrázol benne egy család alakjaival.

A tavaly október 3-án történt hajótörés túlélői a szerencsétlenség első évfordulóján Lampedusa szigetén emlékeznek meg az áldozatokról. Ferenc pápától segítséget kértek abban, hogy az egyház és az olasz hatóságok segítsenek azonosítani a még név nélküli áldozatokat.

Az eritreai illegális bevándorlókkal zsúfolt hajó tavaly októberben Líbiából indult el, kevés hiányzott ahhoz, hogy partot érjen, amikor a délolasz Lampedusától nem messze felborult és elsüllyedt. Az utasok többsége a lélekvesztő belsejébe szorulva fulladt meg.        

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM) adatai szerint 2000 óta több mint 22 ezer illegális bevándorló vesztette életét, miközben a Földközi-tengeren igyekezett Európa déli kapui felé. 2014-ben az áldozatok száma már meghaladja a 3 ezret.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik