Nagyvilág

Ebola-gyanús férfit kezelnek Koszovóban

Az Eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba csütörtök este egy koszovói férfi Pristinában.

Orvosai kijelentették: egyelőre nem bizonyított, hogy Eboláról van szó, a szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak. Hozzátették azonban, hogy a tünetek teljesen megegyeznek az Ebola-fertőzés tüneteivel.

A beszámoló szerint a férfi mekkai zarándoklata alatt kerülhetett kapcsolatba a vírussal.

A Balkánon eddig egy Ebola-gyanús haláleset történt: egy brit férfi halt meg Macedóniában. Róla korábban azt gyanították, hogy a vírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban laboratóriumi vizsgálatokkal kizárták az Ebolát a halál lehetséges okai közül. 

Szerbiában ugyanakkor testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebola által sújtott térségből Szerbiába érkező utasoknál, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék. Emellett felkészítő képzéseket tartottak azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik kapcsolatba kerülhetnek fertőzöttekkel.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik