Nagyvilág

Iszlám Állam: 900 áldozata van a bombázásoknak

Már több mint 900 halottja van a terrorszervezet elleni amerikai vezetésű koalíció szeptember óta tartó légicsapásainak Szíriában és Irakban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet szombaton.

Közülük 785-en a szélsőséges szunnita szervezet, 72-en pedig az al-Kaidával szövetséges an-Núszra Front harcosai. Ötvenkét civil, köztük nyolc nő és öt gyerek is meghalt.

Az Iszlám Állam elleni hadjárat újabb fejleményeként az iraki hadsereg szunnita harcosokkal az oldalán szombaton offenzívát indított Ramádi város keleti részének visszaszerzéséért, amelyet előzőleg ellenőrzése alá vont az IÁ. Hivatalos források tájékoztatása szerint szombat reggel heves harcok bontakoztak ki, mindkét fél aknavetőket használt. Az Iszlám Állam már hónapok óta próbálja bevenni Ramádit, Anbár tartomány székhelyét.

A hatóságok szombaton közölték, hogy az IÁ végzett az Albu Fáhd törzs 25 tagjával Ramádi közelében. A terroristák hónapok óta irtják egy másik törzs, az Albu Nimr tagjait – az elmúlt hetekben legkevesebb kétszáz embert öltek meg – , vélhetően bosszúból azért, mert a törzs jelenleg az iraki, előtte pedig az amerikai biztonsági erők oldalára állt. Gyaníthatóan ugyanazért ölték meg az Albu Fáhd tagjait is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik