[FN, euro.hu] Mind kevesebb az esélye annak, hogy 9 hónapon belül kiírhatják az euró-népszavazást Nagy-Britanniában. Tony Blair jelentős csapást szenvedett el a napokban, amikor a vezető üzleti szervezet, a brit kereskedelmi kamara bejelentette: költségek hiányában nem tartják meg az euró népszerűségét a kamara tagjai körében felmérni hivatott őszi közvélemény-kutatást. Az európártiak nagy reményeket fűztek a tervezett akcióhoz, a 130 ezer céget képviselő szervezet esetleges pozitív hozzáállásától várták a közvélemény szimpátiájának megerősödését az euró iránt. A felmérés formailag azon bukott meg, hogy nem akadt "szponzor" az akció 30 ezer fontos költségének finanszírozására, nyilvánvaló azonban, hogy a megosztottság, az "anti-euro"-tábor erős befolyása éreztette hatását. Ezzel egy időben az egyik jelentős szakszervezet, az eddig európárti Amicus nemrégiben megválasztott új vezetője is kilátásba helyezte, hogy átértékelik támogató álláspontjukat. Az ürügy itt is formai: a szakszervezet pénzét a jövőben a tagokra, nem pedig euró-propagandára kívánják fordítani. A brit közvélemény változatlanul ellenzi az EMU-csatlakozást, a legfrissebb adatok szerint ha most lenne a népszavazás, a britek 49 százaléka nemmel szavazna és csak 36 százalék mondana igent az euróra.
Ajánlott videó
- 09:48 Árpa Attila: Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve
- 09:31 Szerényen vette tudomásul a magyar válogatott kapusa, hogy társai a szezon legjobbjának választották
- 09:28 „Kipukkadt a lufi” – Gulyás Gergely fotói lepték el a Mediaworks honlapját, hekkertámadás érhette a fideszes lapok kiadóját
- 09:15 Péter Szabó Szilvia az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
- 09:00 Mit tehet egy dolgozó, ha a munkáltatója nem fizeti ki a bérét?
- 08:57 Rendszerzáró örömkoncertet hirdetett Karácsony Gergely
- 08:45 Porzik Magyarország: mutatjuk, mennyire brutális az aszály
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 08:11 Megcsípte egy szúnyog a 12 éves Bélát, térdtől lefelé lebénult a lába
- 08:04 Kecsappal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök
- 07:56 Miért van ma anyák napja, és mióta ünnepeljük?
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 07:16 Trump emeli a tétet, a korábban bejelentettnél is több katonát fog kivonni Németországból
- 08:34 Sekély vizes élőhelyek kialakításával segítik egy fokozottan védett faj költését a Hortobágyon
- 21:25 Elfogtak egy férfit a patkányméreggel szennyezett bébiételek ügyében Ausztriában
- 15:55 Vidámpark a Városligetben – képeken a depolitizált majális
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 17:38 Elmegyógyintézetbe kerül a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfi
- 17:39 Vidnyányszky Attila is lemondott az NKA bizottsági tagságáról
- 07:00 „Nagyon élvezetes látni a felépüléseket” – itt nem gyógyszert írnak fel elsőként a pszichiátriai betegnek, hanem életcélt keresnek számára
- 07:16 Trump emeli a tétet, a korábban bejelentettnél is több katonát fog kivonni Németországból
- 22:59 Szinte már bajnok a Barcelona
- 05:30 Kvíz: mindent tudsz az NB I trónjáért viaskodó Fradi–Győr párosról?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
