[Index] Galla Miklós, Fodor János és Para-Kovács Imre is szerepel majd az ősszel újrainduló Heti hetesben, vendégként Kern Andrásra és Havas Henrikre is számít a műsor producere, Ónodi György - írja a Blikk hétfői száma. Havas korábban már többször távozott, majd visszatért az RTL Klub kabaréjába. A Heti Hetes, amely a választások előtt élesen bírálta a Fidesz-kormányt, sőt Grespik Lászlóval szemben el is vesztett egy becsületsértési pert, ősztől kevesebbet politizál majd, "inkább a kabarés vonulatot erősítik". - Nem kell haragudnunk a politikusokra - mondta a lapnak Ónodi, aki szerint a műsorban szereplők feladata az, hogy "az emberi ostobaságot" figurázzák ki. A nyári szünet előtti utolsó műsorban Verebes István idézett egy újságcikket, amely szemére vetette a show-nak, hogy az új kormánnyal szemben kevésbé kritikus. Verebes akkor arra hivatkozott, hogy a pár hete kormányzó új kabinet ballépéseire még várni kell.
Ajánlott videó
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 19:12 Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője
- 19:00 Ilyen volt a leghosszabban élt sziámi ikerpár élete
- 18:27 Dömötör András: Egy jól működő demokrácia elbír bármilyen ellenvéleményt
- 18:15 A Műegyetem rektora szerint akkora a forráshiány, hogy az egyetem alapvető működése is veszélyben került
- 17:58 Bődületes mennyiségű szeméttől szabadították meg a magyar erdőket
- 17:54 „Hé, doki, még mindig itt vagyok!” – dacol a gyilkos kórral a korábbi Bundesliga-kapus
- 17:48 Christina Hendricks tartott egy második esküvőt a kertjében, hogy Alzheimer-kóros édesanyja is átélhesse a nagy napot
- 17:25 The Floor: Egy hatalmas társasjáték az RTL új kvízműsora, a kérdés csak az, hogy akarunk-e vele játszani
- 17:03 Kalapács lendítéssel fenyítette be a felbőszült taxis a neki bemutató biciklist
- 16:57 Megválasztják a Balaton legjobb strandjait
- 16:53 Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi
- 16:48 „Bödőcs Tibor kérésére nekikezdek a 10 perces éhségsztrájknak” – Schmuck Andor koplalós videóval jelentkezett
- 16:29 „Soha nem megyek nyugdíjba, csak a halál vihet el” – gyászolják az edzőt, akinek futballforradalma örök marad
- 16:27 Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- 15:29 Európa lábon lőtte magát az elektromosautó-őrülettel, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
- 15:02 Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: Én ezért nagyon mérges vagyok
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!