[Napi Gazdaság]Az Egyesült Államok értékpapír-piaci felügyelete (SEC) vizsgálatot kezdeményez az AOL Time Warnernél, miután kitudódott, hogy a világ legnagyobb médiavállalatának csúcsvezetői tavaly közel félmilliárd dollár nyereséget zsebeltek be részvényeik eladásából úgy, hogy közben az AOL túlzottan derűlátó prognózisokat közölt eredménykilátásairól. Az eddiginél is jobban megrendülhet az USA nagyvállalati vezetői iránti befektetői bizalom, ha igaznak bizonyul az a gyanú, hogy az AOL Time Warner Inc. 15 vezetője félreinformálással egybekötött bennfentes részvénykereskedelem révén tett szert közel félmilliárd dollár nyereségre. A SEC már korábban vizsgálatot indított az AOL-nál bizonyos számviteli ügyek tisztázása érdekében. A Financial Times értesülése szerint a felügyelet a kutakodást most kiterjeszti arra is, mi az összefüggés aközött, hogy a társaság a múlt év első felében többször is derűlátóan nyilatkozott kilátásairól - lökést adva ezzel a tőzsdei árfolyamnak -, és aközött, hogy a vezetők nagy mennyiségű részvényt dobtak piacra. A lap információját sem a SEC-nél, sem az AOL-nál nem kívánták kommentálni.Az érintett személyek közt van Steve Case, az AOL elnöke, aki közel 100 millió dollár nyereséget ért el a részvényeladásokkal, valamint Ted Turner, az egykori Time Warner első embere, aki 117 millió dollárral lett gazdagabb. Dick Parsons vezérigazgató csak szerény 21 milliót kaszált, míg Bob Pittman napi működésért felelős igazgató - aki a múlt hónapban távozott e posztról - 66 millió dollár profitot könyvelhetett el. A Time Warner 2000-es felvásárlását követően az új óriásvállalat eredetileg azt prognosztizálta 2001-re, hogy az árbevétel 12-14 százalékkal, az adózás, kamatok és leírások előtti nyereség (EBITDA) pedig 30 százalékkal növekszik. Az év első félévében az AOL többször is közölte, hogy képes lesz kivédeni a hirdetési piac szűkülését és teljesíteni tudja ambiciózus eredményterveit. A célkitűzéseket hivatalosan csak két héttel a szeptember 11-ei terrortámadások után adták fel, ám ekkorra a 15 vezető már megszedte magát, többnyire oly módon, hogy a lehető legkorábban beváltották részvényopcióikat, s a papírokat azonnal el is adták. A Berger & Montague ügyvédi iroda júliusban már pert indított az AOL ellen több felperes nevében a vélelmezett bennfentes ügyletek miatt.
Napi Online
Ajánlott videó
- 12:00 Királyi vendég, migránscsónak és bányászdüh a hét képein
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 11:39 Ez volt a futballvilág egyik legnagyobb tragédiája
- 11:39 Buszbaleset Dobronyánál: magyarok, lengyelek, ukránok és szlovákok utaztak a járművön
- 11:02 „Senki se olvasson kommenteket!” – Albek Anna csak azoknak a véleményére ad, akikben megbízik
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 10:37 „Senki sem tud legyőzni!” – Benavidez KO-val írt sporttörténelmet
- 10:23 Magyar Péternek nem tetszik, hogy Karácsony rendszerzáró bulit hirdetett
- 10:17 Így állították meg az orosz gőzhengert 1915-ben
- 10:13 Hegedűs Zsolt: Miközben az NKA-nál repkedtek az 500 milliók, az egyedi gyógyszerkérelmek rendszere akadozott
- 09:48 Árpa Attila: Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve
- 09:31 Szerényen vette tudomásul a magyar válogatott kapusa, hogy társai a szezon legjobbjának választották
- 09:28 „Kipukkadt a lufi” – Gulyás Gergely fotói lepték el a Mediaworks honlapját, hekkertámadás érhette a fideszes lapok kiadóját
- 10:07 A halálszagú tündérlakhely a természet egyik legnagyobb segítője
- 06:01 Egy éve ilyenkor: nagyot buliztak a nászútjukon, majd a férj kiment az erdőbe és megölte magát
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 10:13 Hegedűs Zsolt: Miközben az NKA-nál repkedtek az 500 milliók, az egyedi gyógyszerkérelmek rendszere akadozott
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 19:15 Idős nőt gázolt halálra a 98-as busz Kispesten, büntetőeljárás indult
- 08:04 Ketchuppal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök
- 03:33 Észrevétlen katasztrófa – égető kérdéssel nem hajlandó szembenézni a brazil futball
- 07:00 „Nagyon élvezetes látni a felépüléseket” – itt nem gyógyszert írnak fel elsőként a pszichiátriai betegnek, hanem életcélt keresnek számára
- 07:16 Trump emeli a tétet, a korábban bejelentettnél is több katonát fog kivonni Németországból
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
