[FN] A ruházati piac növekedése várható Magyarországon, hiszen a magyar háztartások éves átlagos kiadásának jelenleg csupán 6 százalékát adják a ruházati vásárlások - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet ruházati kutatása. A hasonló fejlődést mutató Csehországban ez az arány már 8 százalék. A FashinScope elnevezésű kutatást Fogarassy Gabriella, az intézet területvezetője ismertette hétfőn a Hungexpo által rendezett
Budapesti Divatnapok és Lakástextil Napok című szakkiállításon. A tanulmányból kiderül, hogy a magyar ruházati értékesítési szerkezet "komoly" sajátosságokkal bír, például a cipővásárlásokra
ugyanannyit fordítanak a háztartások, mint az alapvető élelmiszerekre. Ebből a szempontból a magyarországi háztartások 40 százalékkal többet költenek, mint a csehországiak. Ugyancsak sajátos, hogy alacsony a szakkereskedők részesedése a ruházati piacon, Magyarországon 50 százalék, miközben Csehországban és Olaszországban 70, Spanyolországban 80 százalék. A magyar vásárlók 22 százaléka ruházati cikkeit a piacokon szerzi be, miközben Csehországban ez az arány 15 százalék, Olaszországban 7, Spanyolországban 5 százalék. A GfK növekedésre vonatkozó prognózisát az is alátámasztja, hogy 2000-ben a háztartások 81 százaléka vásárolt ruházati cikkeket, 2001-ben már 6 százalékponttal, 87 százalékra nőtt. De ez még mindig azt jelenti, hogy öt háztartásból egy egyáltalán nem vásárol ruházati cikkeket. A GfK munkatársának magyarázata szerint ez összefügghet azzal, hogy Magyarország lakosságának 20 százaléka 60 év fölötti, amely réteg vásárlásainak értéke nagyon alacsony. Nőtt a háztartások éves átlagos költése is a ruházati kiadásokra: 2000-ben 67 ezer forint volt, 2001-ben 86 ezer forintra nőtt.
Ajánlott videó
- 00:00 Meddig terjed egy márka felelőssége a fogyasztóiért? – PICK Bordó túraútvonalakkal a kiegyensúlyozott, egészségtudatos életmódért
- 22:44 Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 20:18 Sportszerű gesztust tett a Real Madrid a kiesőjelölt felé
- 20:03 Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:31 Akkora eső van Texasban, hogy az árvíznek halálos áldozata is volt
- 19:17 Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 10:06 Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám
- 13:41 Kettészakadt az ország: 200 ezres különbség az átlagfizetéseknél
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 15:03 Erekció lett a vége, pedig mást vártak a Viagrától
- 09:32 „Amikor a nő holtteste a tulajdonunkba került, akkor mi nem tartózkodtunk itthon” – mondta a letartóztatott rabszolgatartó pár fia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!