[Napi Gazdaság] A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. már több mint egy hete biztosította az autópálya-beruházásokért felelős Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-t arról, hogy kellő időben rendelkezésére bocsátja a szükséges forrásokat. Úgy tűnik, az NA erre a dokumentumra várt ahhoz, hogy eljuttathassa a Közbeszerzések Tanácsához a négy autópálya-szakasz építésére vonatkozó felhívását. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. illetékese lapunknak elmondta, hogy részükről semmi sem hátráltatja az autópálya-beruházást, a társaság ugyanis már akkor garantálta a beruházásért felelős Nemzeti Autópálya (NA) Rt. számára a szükséges forrást, amikor másfél héttel ezelőtti közgyűlésén a hitelintézet áldását adta a közbeszerzési pályázatra. Az MFB pénteken egy szándéklevélben erősítette meg ezt a garanciát. Bodnár Zoltán, az NA Rt. vezérigazgatója azt mondta lapunknak, hogy a forrásokhoz megfelelő biztosítékot, s azt ezt igazoló dokumentumokat akart szerezni a társaság annak érdekében, hogy eleget tegyen a közbeszerzési törvénynek, illetve a Közbeszerzések Tanácsa elvárásainak. Az elmúlt napok ezek "beszerzésével teltek el", s pénteken már nem sikerült eljuttatniuk a felhívást a KT-hez, ám ezt hétfőn megteszik. A hitelintézet munkatársa azt is elmondta, hogy a mintegy 180 milliárd forintot több lépésben juttatják el az NA Rt.-nek, amikor erre szüksége lesz, vagyis jövő év márciusában az összeg rendelkezésre áll. A pénz forrását egyelőre nem árulták el, elképzelhető a hitelfelvétel vagy a kötvénykibocsátás is.
Ajánlott videó
- 07:00 „Nagyon élvezetes látni a felépüléseket” – itt nem gyógyszert írnak fel elsőként a pszichiátriai betegnek, hanem életcélt keresnek számára
- 06:44 Azbesztszennyezés: egyre több helyről érkeznek jelentések, egész Nyugat-Magyarország érintett lehet
- 06:35 Hamarosan esők érkeznek, mutatjuk a részleteket
- 06:01 Egy éve ilyenkor: nagyot buliztak a nászútjukon, majd a férj kiment az erdőbe és megölte magát
- 05:30 Mennyit tudsz a híres anya-lánya párosokról? Ebből a tíz kérdésből kiderül!
- 05:30 Kvíz: mindent tudsz az NB I trónjáért viaskodó Fradi–Győr párosról?
- 03:33 Észrevétlen katasztrófa – égető kérdéssel nem hajlandó szembenézni a brazil futball
- 23:22 Visszaállt a világ rendje: Antonellié a pole Miamiban
- 22:59 Szinte már bajnok a Barcelona
- 21:43 Csoda kellene, hogy ne az Inter nyerje a Serie A-t
- 21:37 Előbújik a nyár: jövő hét elején már 28 fok is lehet
- 21:25 Elfogtak egy férfit a patkányméreggel szennyezett bébiételek ügyében Ausztriában
- 21:09 4-0-s győzelemmel lépett egyet a bajnoki arany felé a Győr, lépéskényszerben a Fradi
- 06:00 Kvíz: mennyit tudsz a Balatonról?
- 05:00 Lefékeztek és visszatolattak a természetvédők Zalában, olyan meglepetés fogadta őket egy kerítés oszlopán
- 21:25 Elfogtak egy férfit a patkányméreggel szennyezett bébiételek ügyében Ausztriában
- 13:37 Nagy Ervin: Értem a nepotizmus szót, de Melléthei-Barna Márton az első másodperctől kezdve ennek a mozgalomnak a magjában volt
- 18:01 Nyilasok lőtték agyon a Vígszínház igazgatóját
- 17:01 Rablóbandákat szabadítottak Magyarországra az oszmánok
- 20:10 Mind elhülyülünk? – tanácsok az AI-elbutulás kivédésére
- 14:47 Az ördög Pradát visel 2: Divatipar rottyon, újságírás gatya, de Meryl Streep szemétkedjen csak tovább
- 22:59 Szinte már bajnok a Barcelona
- 13:47 Media1: nyomoz a rendőrség, miután a Szivárvány TV tulajdonosának állítása szerint leköpte őt a Hír TV műsorvezetője
- 19:11 Három éve gázolták halálra a 92 éves férfit az M0-son, azóta sincs meg a tettes, a család Facebookon kér segítséget
- 14:21 Szombathy Gyula: Gyerekkoromban természetes volt, hogy vernek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
