[Origó] Tóth Károly szocialista képviselő kedden nyilvánosságra hozza a Mécs-bizottság által érintettnek talált kormánytagok és államtitkárok listáját. Akik felhatalmazást adtak ehhez, azokról azt is, hogy mikor milyen feladatot láttak el, akik nem járultak hozzá, azoknak csak a nevük lesznek benne az anyagban - mondta el az Origónak. Mécs Imre a jövő hét keddre összehívta a rendszerváltás utáni kormányok tagjainak és államtitkárainak titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság ülését. Tóth Károly, a bizottság MSZP-s tagjai az Origónak elmondta, hogy az ülésre újabb munkaanyagot készít, amelyet megkaphatnak az újságírók is. Az anyag tartalmazni fogja, hogy a vizsgált 184 politikus (volt és jelenlegi kormánytag vagy államtitkár) közül ki járult hozzá adatai megjelentetéséhez, illetve ki közölt valótlan információt. Ez utóbbiból kettő van. Azokról, akik megadták a hozzájárulást, nyilvánosságra kerül, hogy mikor, milyen feladatot láttak el a titkosszolgálatok megbízásából a rendszerváltás előtt. Akik nem járultak hozzá adataik nyilvánosságához, azokkal kapcsolatban Tóth Károly szerint a "Medgyessy-módszert" alkalmazzák majd. Ez a képviselő szerint azt jelenti, hogy csak a nevük jelenik meg. Tóth szerint ugyanis ha az adatvédelmi biztos törvényesnek találta a miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság munkáját, mert a kormányfő beleegyezett adatai nyilvánoságra hozatalába, akkor ennek analógiájára meg kell jelentetni az érintettek neveit, hogy ők is megadhassák a hozzájárulást. Medgyessy is azután járult hozzá ehhez, hogy nyilvánosságra került egykori titkosszolgálati kapcsolata
Ajánlott videó
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 21:17 Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak
- 21:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 28.
- 20:40 Foci-vb: Dél-Afrika – Kanada (élő)
- 20:09 Történelmi mélyponton a Velencei-tó vízszintje: Agárdon 47 centit mértek
- 20:00 Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 19:26 70-120 millióért viszik az átlagos balatoni ingatlanokat
- 19:21 Végignézhette az egyik gyermek édesapja a bükkábrányi halálos autóbalesetet
- 19:21 A foci-vb legnagyobb szenzációja lenne: a svéd rúdugrófenomén szerint hamar elvéreznek Mbappéék
- 18:22 Elsőfokú vízkorlátozás lép életbe Pátyon
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 18:08 Százéves Hollywood trollkirálya, akinek még a Star Wars sem volt szent – Mel Brooks karrierje képekben
- 17:53 Két kisfiút mentettek ki a romok alól Venezuelában
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 13:09 Új szelek fújnak: Kunetz Zsombort behívták a közmédiába
- 09:29 Magyar Péter a kormány első 50 napjának eredményeiről: Sokkal több felszabadult és mosolygós embert látni az utcákon
- 05:31 Bükkábrányi tragédia: mindhárom gyermek a vétlen sofőr autójában ült
- 16:20 Hatos lottó: itt vannak a június 28-i nyerőszámok
- 12:00 Hőhullám, indiai tűzfúvók, király fotózkodás a hét képein
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 14:35 Elzárja a pályát egy meghibásodott InterCity, ezért késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
