[Napi Gazdaság] A vártnál kevésbé érintette a fővárosi vendéglátóipart a tűzijáték elmaradása, az éttermek és szórakozóhelyek inkább az elmúlt napok időjárását sínylették meg. Az árvíz legnagyobb vesztese a Mahart-csoport, amelynek több száz millió forint értékű kára és elmaradt haszna keletkezett. Az előzetes számítások szerint 17,5 millió forint bevételtől esett el a Mahart Passnave Személyhajózási Kft. az elmaradt augusztus 20-i rendezvények - köztük a tűzijáték - miatt. A cégnek az árvíz miatt az év legkeresettebb budapesti hajós rendezvényéről kellett lemondania - mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Emil, a társaság ügyvezető igazgatója. A Danubius Rt.-nek nem okozott érzékelhető veszteséget az árvíz és az elmaradt tűzijáték, ez utóbbi ugyanis inkább a magyarok számára és nem a szállodák vendégkörének jelent látványosságot - mondta a lapnak Deák Imre vezérigazgató-helyettes. Az ünnep idején a - két margitszigeti szállodával is rendelkező - társaság idei budapesti foglaltsága csak minimálisan maradt el a tavalyitól, s az árvíz miatt nem kellett lemondaniuk vendégeket. A Duna-korzón a kereskedők nem a füstbe ment tűzijáték okozta esetleges bevételkiesésre, sokkal inkább az elmúlt hetek rossz időjárása miatti alacsony vendégszámra panaszkodtak - tudták meg a Schgourmand Kft. által működtetett Dunacorso étterem üzletvezetőjétől. A pesti oldalon inkább a hajón működő éttermek szenvedtek károkat, az árvíz ugyanis megközelíthetetlenné tette a legtöbb Dunán működő vendéglátóegységet.
Napi Gazdaság
Ajánlott videó
- 23:50 Dúró Dóra az arcuk kitakarása nélkül kitette Pride-on részt vevő autista gyerekek képét az oldalára, aztán törölte a fotót
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 21:17 Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak
- 21:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 28.
- 20:40 Kanada a 90+2. percben lőtt góllal lett a foci-vb első nyolcaddöntőse
- 20:09 Történelmi mélyponton a Velencei-tó vízszintje: Agárdon 47 centit mértek
- 20:00 Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 19:26 70-120 millióért viszik az átlagos balatoni ingatlanokat
- 19:21 Végignézhette az egyik gyermek édesapja a bükkábrányi halálos autóbalesetet
- 19:21 A foci-vb legnagyobb szenzációja lenne: a svéd rúdugrófenomén szerint hamar elvéreznek Mbappéék
- 18:22 Elsőfokú vízkorlátozás lép életbe Pátyon
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 19:07 Sárgul a muskátli levele: ezek lehetnek az okok
- 18:08 Százéves Hollywood trollkirálya, akinek még a Star Wars sem volt szent – Mel Brooks karrierje képekben
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 13:38 Rétvári Bence szerint alibi volt a kihelyezett kormányülés a Pride miatt
- 23:50 Dúró Dóra az arcuk kitakarása nélkül kitette Pride-on részt vevő autista gyerekek képét az oldalára, aztán törölte a fotót
- 13:37 A Védvonal vezetője megvonta a hétvége mérlegét
- 16:20 Hatos lottó: itt vannak a június 28-i nyerőszámok
- 13:09 Új szelek fújnak: Kunetz Zsombort behívták a közmédiába
- 09:49 Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek: Népszavazást követel egy kérdésben
- 16:57 Szerdáig marad a pokoli hőség, csütörtökön érkezik a hidegfront
- 14:35 Elzárja a pályát egy meghibásodott InterCity, ezért késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
- 15:04 Összehangolt keresés indult egy eltűnt idős férfi után, de már csak a holttesét találták meg
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
