[Magyar Hírlap] Az USA-ban minden tizedik netező internetfüggő, míg a két évvel ezelőtti magyar kutatás nyolc százalékra becsülte a kóros szenvedélyként űzött világhálós barangolást, amely egyébként többnyire nem információszerzés, hanem játék és chat. Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ most megismétli a felmérést, melynek online kérdőívét már közel hat és fél ezren töltötték ki eddig. Az elemzés érdekes, eddig nem hallott összefüggéseket ír le. Elsőként azt, hogy a cybertérnek nevezett közegben azoknak is szociális kompetencia érzése lehet, akik a valós világban szoronganak. Ennek oka, hogy az interneten a minimális az új kapcsolatok létrehozásának kockázata, illetve az érzelmek kifejezésének eszközei kevésbé bonyolultak. Ezek vonzó, ám némileg kockázatos jellemzők. Ma még nincsen megegyezés a szakemberek között abban, hogy vajon mennyi a normális internethasználat. Az amerikai kutatók véleménye szerint a heti 8-20 óra a természetes intervallum, ha más tünetekkel nem párosul. Ugyancsak vita tárgyát képezi, hogy a világháló gyakori használata izolációhoz, hús-vér emberi kapcsolatok megszakadásához vezet, vagy épp ellenkezőleg, az ismeretségek kitágulásához, az országhatárokat semmibe vevő barátságokhoz. Az elemzés ehhez kapcsolódóan idéz vizsgálatot, amely során 93 családot láttak el internetes számítógéppel. Két év után a családon belüli kommunikáció csökkenését, a magányosság és a depresszív tünetek gyakoribbá válását állapították meg.
A Magyar Hírlap cikke>>
Ajánlott videó
- 12:32 Budapestről küldhet hadüzenetet a kínai elnök a német autógyártóknak
- 12:25 Ma már nehéz megérteni, miért tiltották be ezt a dalt 70 éve
- 12:10 Hámori Gabriella nem ragaszkodik tárgyakhoz, de kislánya köldökcsonkját a mai napig őrzi
- 12:06 Karácsony Gergely szerint lobbisták szerepelnek Vitézy Dávid és Magyar Péter fővárosi listáján
- 12:02 Nagyot drágulhat a lakásfenntartás és a közös költség
- 11:53 Toplistás bűnöző dolgozott egy zalaegerszegi építkezésen
- 11:49 Usher egy 5 millió dolláros karórával vitte a show-t a Met-gálán
- 11:46 Adrien Brody szerint a szőkék jobban szórakoznak, rajongói vitatkoznának ezzel
- 11:38 25 évig keringett az űrben észrevétlenül egy műhold
- 11:30 Figyelmeztető lövés: az oroszok nyugati vagyont foglaltak le
- 11:29 Medián: 2022-ben a Tisza támogatóinak több mint fele az ellenzéki összefogásra szavazott
- 11:26 Meghalt a Trónok harca színésze, Ian Gelder
- 11:23 Jákob Zoltán elmondta, mi miatt szégyellte magát A Nagy Ő forgatásán
- 11:23 „Ráborult az akitámra a komód és a tévé! Nagyon sírtam, és három napig ittam bánatomban” – védekezett a kutyáját agyonverő férfi
- 11:21 Nem támogatja a Fidesz a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben
- 09:15 Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210
- 06:41 Kilépett a Momentumból Ilyés Márton, a párt korábbi elnökségi tagja
- 20:02 Izrael szokatlanul kemény közleményben tiltakozik, hogy a volt iráni elnököt Budapestre hívták
- 09:12 Nem akadt kihívója Rogán Antal testvérének Szakonyfaluban
- 09:07 Hszi Csin-ping a magyar-kínai barátságról írt dolgozatot a Magyar Nemzetbe
- 06:29 Megszületett Hilary Duff negyedik gyereke
- 11:23 Jákob Zoltán elmondta, mi miatt szégyellte magát A Nagy Ő forgatásán
- 10:05 Orbitális nagyot hazudott a rendőröknek egy apa, hogy hazaköltözzön a lánya
- 10:09 Meghalt Susan Buckner, a Grease stréber diáklánya
- 07:59 Stana Alexandra: Nem tiltakozom a szerelem ellen, csak éppen nincs időm randizni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!