[Népszabadság] A második száznapos program jogi feltételeinek megteremtése, a jövő évi költségvetés elfogadása, valamint az EU-csatlakozásra való felkészülés szerepel a legfontosabb helyen az MSZP őszi parlamenti programjában. A szocialisták remélik, hogy az őszi ülésszak nem "az ügynökök krónikájának féléve" lesz, csillapodik az ezzel kapcsolatos érdeklődés. Az esélyteremtés lesz az MSZP politikai vezérfonala az őszi parlamenti ülésszakban - erről Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető beszélt hétfőn újságírók előtt. A szocialisták az esélyteremtést kívánják a parlamenti munka középpontjába állítani az EU-csatlakozás, a családtámogatások, az ifjúságpolitika és az egészségügy terén, de szeretnék az agrárium gondjait is enyhíteni. - Ennek megfelelően az MSZP-frakció parlamenti tervében a legfontosabb helyen a második száznapos program jogi feltételeinek a megteremtése, a zárszámadás, az adótörvények módosítása, a jövő évi költségvetés elfogadása, valamint az európai uniós csatlakozásra történő felkészülés szerepel - hangzott el. Az EU-csatlakozás kapcsán Vastagh Pál szocialista képviselő a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az MSZP négypárti egyeztetést kezdeményez ősszel a szükséges alkotmánymódosításról. A frakcióelnökség által körvonalazott jogalkotási tervről az MSZP képviselőcsoportja jövő hétfőn, az "évadnyitó" frakcióülésen tárgyal. Lendvai Ildikó felvetésünkre, nem tart-e attól, hogy az ügynökügyek és az átvilágítási törvény vitája rányomja a bélyegét az őszi parlamenti ülésszak hangulatára azt válaszolta: reméli, hogy lecsillapodik a "felkorbácsolt tömegérdeklődés", és a következő időszak nem az ügynökök krónikájának féléve lesz.
A Népszabadság cikke
Ajánlott videó
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 08:11 Megcsípte egy szúnyog a 12 éves Bélát, térdtől lefelé lebénult a lába
- 08:04 Kecsappal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök
- 07:56 Miért van ma anyák napja, és mióta ünnepeljük?
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 07:16 Trump emeli a tétet, a korábban bejelentettnél is több katonát fog kivonni Németországból
- 07:00 „Nagyon élvezetes látni a felépüléseket” – itt nem gyógyszert írnak fel elsőként a pszichiátriai betegnek, hanem életcélt keresnek számára
- 06:44 Azbesztszennyezés: egyre több helyről érkeznek jelentések, egész Nyugat-Magyarország érintett lehet
- 06:35 Hamarosan esők érkeznek, mutatjuk a részleteket
- 06:01 Egy éve ilyenkor: nagyot buliztak a nászútjukon, majd a férj kiment az erdőbe és megölte magát
- 05:30 Mennyit tudsz a híres anya-lánya párosokról? Ebből a tíz kérdésből kiderül!
- 05:30 Kvíz: mindent tudsz az NB I trónjáért viaskodó Fradi–Győr párosról?
- 03:33 Észrevétlen katasztrófa – égető kérdéssel nem hajlandó szembenézni a brazil futball
- 07:00 Gólyapár tragédiája: az egyiket elütötték, a másikat agyoncsapta az áram
- 20:47 Dunaharasztiban nem sokkal feldíszítése után ellopták a májusfát
- 21:25 Elfogtak egy férfit a patkányméreggel szennyezett bébiételek ügyében Ausztriában
- 16:12 Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
- 15:50 Tóth Vera az NKA-botrányról: Mutyik által támogatott művészek, melyek néha még a középszer alját sem képesek megugrani
- 03:33 Észrevétlen katasztrófa – égető kérdéssel nem hajlandó szembenézni a brazil futball
- 22:59 Szinte már bajnok a Barcelona
- 18:01 Nyilasok lőtték agyon a Vígszínház igazgatóját
- 20:10 Mind elhülyülünk? – tanácsok az AI-elbutulás kivédésére
- 17:01 Rablóbandákat szabadítottak Magyarországra az oszmánok
- 19:11 Három éve gázolták halálra a 92 éves férfit az M0-son, azóta sincs meg a tettes, a család Facebookon kér segítséget
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
