Foci

Luis Enrique egyre közelebb a Barcához

Sajtóértesülések szerint egyre közelebb áll az egyezséghez a Barcelona labdarúgócsapata és a Celta Vigot irányító Luis Enrique.

A Barca ificsapatának, a Barca B korábbi edzője, – aki játékosként 1996 és 2004 között játszott a katalánoknál – Gaván találkozott a gránátvörös-kékek sportigazgatójával, Andoni Zubizarretával, és a hírek szerint már ő a legnagyobb esélyes a vezetőedzői posztra.

A jelenlegi edző, Gerardo Martino minden bizonnyal távozik a szezon végén, miután a Barcelona 7 év után először nem jutott be a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, és a csalódást keltő kupavereség óta úgy tűnik, a mester kezéből kicsúszott az irányítás.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Zubizarreta, a katalán csapat sporigagatója szerint Luis Enrique „nagyszerű munkát végez a Celtánál” ugyanakkor szerződtetésével kapcsolatban megjegyezte „addig nem beszélek róla amíg harcban állunk a bajnoki címért”.

Kérdés, bár a Celta Vigóval kiemelkedően teljesítő – jelenleg 8. helyen állnak – 44 éves, ám rutintalan Enrique megoldást jelenthet-e a Barcának, ahol a szurkolók egy része generáció- és stílusváltást remél.

A hírek szerint Enrique Messi köré formálná, alakítaná a csapatot, és megpróbálná visszahozni az argentin emúlt években megszokott formáját, amiből ebben a szezonban – sérülések és formahanyatlás miatt – kissé veszített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik