Vélemény

Tompa Andrea: Nem csak a milliárdokat, hanem a közös igazságunkat is jó lenne, ha előásná valaki

Getty Images
Getty Images
Félreértés ne essék: hálás vagyok minden egyes embernek, aki nem eltüntet közpénzmilliókat, hanem éppen ellenkezőleg, meg akar találni ellopottakat. Azoknak is hálás vagyok, akik „csak” befizetik az adókat és hisznek abban, hogy ez a dolguk, magamat is ide sorolom. Jó volna jobban hinni az államban; kisdég, hogy erdélyiesen szóljak, ez alá lett ásva. Ásva, immár szó szerint. Tompa Andrea írása.

Mindenki nyugodjunk meg,

mondta egy játszótársam egy színházi előadás előtt, amelyben szerepeltünk többen. Ő színész, én nem, nekem ez az egyetlen ilyen színpadi mű az életemben. Szép mondat, megtartottuk, ismételgettük később. Szeretettel mondta, véletlenül bukott ki így a száján, magáról tett egy állítást, de másokról is, akiket nyugtalannak érzett, de ember meg nem nyugszik attól, hogy azt mondják neki, tessék, azonnal kezdd el a megnyugvást. Nevettünk, aztán próbáltuk körbetapogatni a teret, amiben majd fellépünk, ellenőrizni a kellékeinket, szokni a távolságot a nézőkkel, bebiztosítani magunkat, hogy minden kéznél van. Tudjuk a dolgunkat, felkészültünk rá, amit lehet, uralunk, amit meg nem, arra majd reagálunk. A valóságunkban próbáltunk szétnézni.

Ha igazán ezt szeretném most, hogy az olvasó is nyugodjak meg, talán egy üres lapot kellene elé tennem. Valami pihentető látványt. Egy 18. századi japán mester haikuit az évszakokkal és madarakkal. Attól tartok azonban, nem jönne velem – ez nem az a kontextus, amelyben Macuo Basho költeményeit szemezgetjük.

Én – nyugodjatok meg, mondogattam magamnak és magam körül, most, november 4. óta (ügynökakták nyilvánossá tétele), 13-14. után (erdőben elásott milliárdok feltárása), kettő között pedig az isztambuli egyezmény ratifikálásának mámorító híre. Kevesebb, mint két hét, óriási fordulatokkal, szürreális mozifilmek mennek, üdvözítő, üdvözlendő események iszonyú gyors egymásutánban.

Mohos Márton / 24.hu Nyitott Akták sajtótájékoztató az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 2026. november 4-én.

Örülök, hogy van rádióm és ismét lehet hallgatni, van benne valami otthonos és normális tempó. De egyik hír sem onnan érkezett elém. Ott talán, a rádióban, keretezve a déli harangszóval, mintegy a „helyén”, más hazai és világhírek kontextusában, ráadásul képek nélkül, pusztán szövegként, elviselhetőbb lett volna, kevésbé felzaklató.

Ezek azonban shorts-ok, rövidfilmek, de a rövidfilmeknél is rövidebbek, olyanok, amelyek nem az eleje-közepe-vége elve és felépítése szerint komponálódtak, sőt, igazából nem is szerkeszti senki, mint „művet”, bár mégiscsak nagyon tudatos az a kevés, ami a képeken látszik, hisz éppen csak annyit mutatnak meg, amennyi nem okoz kárt senkinek, vagyis nem hátráltatja a nyomozást. De hiszen már akkora károkat szenvedtünk, szenvedett a közpénz, tehetném hozzá. Csak épp annyi látszik, hogy ne lehessen megtudni, hogy hol, ki, miért. Hogy mi a nagy történet. Csak a végeredmény áll elénk: egy óriási felület, egy asztal beborítva 6 és fél milliárdnyi forinttal, többféle pénznemben. Közpénz jellegű.

A cikk tartalmából
  • Hogyan jöhet el a társadalmi megnyugvás?
  • Miért baj, hogy csak képeket látunk és nem értjük a Seszták-ügy teljes történetét?
  • Miért fontosak társadalmi értelemben a történetek?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik