Nagy valószínűséggel akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha a 2000-es esztendőt tekintjük a folyamat genezisének. A korszak koronázatlan királynője, Anja Andersen ekkor vette át a dán másodosztályban szereplő Slagelse irányítását, majd felépítette a női klubkézilabdázás első szuperprojektjét.
A csapat 2004-ben, 2005-ben és 2007-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját. 2008-ban Andersen távozott a klubtól, amely 2013-ban csődbe ment, és nyomtalanul el is tűnt a süllyesztőben.
Ez idő tájt kezdődött a győri nagybevásárlás is, és a 2011–12-es idényben már zöld-fehérben játszott a két norvég világklasszis, Katrine Lunde és Heidi Löke, a brazil Eduarda Amorim, a szerb Andrea Lekic és a montenegrói Jovanka Radicevic is.

Cikksorozatunk első részében ott fejeztük be, hogy a Győri Audi ETO pénzügyi válsága messze túlmutat egyetlen klub problémáin, ráadásul Magyarországon nincs, és soha nem is volt olyan szilárd, piaci alapokon működő finanszírozási modell, amelyhez most vissza lehetne nyúlni.
Rossz nyomon jár azonban, aki azt gondolja, hogy ez valamiféle speciális magyar betegség. A női klubkézilabdázás gazdasági problémái globálisak, és, ha alaposan körülnézünk Európában, egészen meghökkentő kép tárul elénk.
