Nagyvilág

Tűzpárbaj lett a lőgyakorlatból Koreában

Dél-Korea tüzérséggel válaszolt azokra a lövésekre, amelyek a két ország határát megsértve, a Sárga-tenger vízébe csapódtak - számolt be az MTI.

Lőgyakorlatot kezdett hétfőn Észak-Korea az ország nyugati partvidékén. Az YTN szöuli tévé szerint lövedékek csapódtak be a tengerbe egy lakott dél-koreai szigettől északra. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának egy tisztviselője azt mondta, hogy az észak-koreai lövedékek nem találtak el se szárazföldi, se katonai létesítményt. Hozzátette ugyanakkor, hogy tüzérségi tűzzel válaszoltak.

A lövések a jelek szerint egyelőre nem konkrét célpontok ellen irányulnak. “Jelenleg a két fél a tengerbe lő” – közölte az AFP francia hírügynökséggel a szóvivő.

Bengnjong és Jonpjong szigetének lakói utasítást kaptak arra, hogy vonuljanak az óvóhelyekre – közölte egy helyi vezető.
A katonai művelet megkezdése előtt néhány órával Észak-Korea arról értesítette Szöult, hogy a nap folyamán “éles lőgyakorlatot” tart a nyugati partvidéke melletti vizeken, a Sárga-tengeren, ezért hajózási tilalmat rendelt el a térségben. Az észak-koreai hadsereg a második dél-koreai flotta főhadiszállásának hétfő reggel faxon továbbított üzenetében jelentette be, hogy lőgyakorlatot fog tartani hét határ menti régióban.

Phenjan a múltban akkor továbbított Szöulnak ilyen figyelmeztetéseket, amikor rövid vagy közepes hatótávolságú rakétákat indított, magára haragítva a vele szomszédos országokat, amelyek a nemzetközi tengeri jog megsértésének minősítették az észak-koreai lépéseket.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Hadgyakorlat és rakétakísérlet

Észak-Korea legutóbb március 4-én bocsátott fel rövid hatótávolságú rakétákat, ezek a nyílt tengeren csapódtak a vízbe. Dél-Korea szerint Phenjan lépése provokatív válasz volt a térségben folyó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra. Nagyjából egy időben a rakétakísérlettel egy kínai gép repült át a térség felett, több mint 200 utassal a fedélzetén.

Két évvel ezelőtt, 2010-ben az észak-koreai tüzérség a két ország határának közelében fekvő Jonpjong dél-koreai szigetet lőtte, és négy ember meghalt.

Észak-Korea vasárnap újabb nukleáris kísérletek végrehajtásával fenyegetőzött válaszul arra, hogy a héten az ENSZ nyilatkozatban ítélte el Phenjan legutóbbi, ballisztikus rakétákkal végrehajtott kísérleteit. A KCNA állami hírügynökség által közzétett nyilatkozatban azt írták: nem kizárt a nukleáris kísérletek új formája, hogy megerősítsék az ország nukleáris elrettentési képességét. Részletekkel nem szolgáltak.

Szakértők szerint a kísérletet feltehetően egy robbanófejhez nem elegendő mennyiségű atomtöltettel hajtanák végre. Elemzők úgy vélekednek, hogy Phenjan még nem rendelkezik a rakétára erősíthető “mini atombomba” előállításához szükséges technológiával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik