Nagyvilág

Letartóztatták az Anne Frank-könyvek megrongálóját

Letartóztattak Tokióban egy 36 éves munkanélküli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megrongálta Anne Frank könyveit a japán főváros számos közkönyvtárában.

A zavart elméjűnek tűnő férfi maga ismerte be a nácizmus áldozatává vált német zsidó kislány és családja amszterdami bujkálásáról szóló világhírű napló, illetve a témával kapcsolatos egyéb könyvek megrongálását, de egyelőre nem tudni, hogy mi motiválta világszerte megütközést keltő tettében.

A japán rendőrség, amely külön egységet hozott létre a vandál kézre kerítésére, nem fedte fel a gyanúsított személyazonosságát, mert a szigetországban nem szokás közölni a bűnelkövetők nevét, ha kétséges a beszámíthatóságuk.

A rendőrség megtalálta a kitépett oldalak egy részét egy nejlonzacskóban egy meg nem nevezett tokiói épületben. Közölték, nem világosak az elkövető indítékai. A gyanúsítottat március 7-én állították elő, miután engedély nélkül hirdetményeket ragasztott ki egy könyvesboltban. A biztonsági kamera felvételén látszik, amint leveszi a polcról a később megrongálva talált könyveket. A közelmúltban fedezték fel, hogy Tokió nyugati részének 38 közkönyvtárában több mint 300, Anne Frankkal kapcsolatos könyvből téptek ki oldalakat.

A Simon Wiesenthal Központ megdöbbenéssel reagált a haláltáborban elpusztult lány naplójának meggyalázására, Izrael tokiói nagykövetsége 300 könyvet adományozott a széttépett kötetek pótlására, az amszterdami Anne Frank Ház pedig 3400 egyéb kiadványt ajánlott fel a tokiói könyvtáraknak története eddigi legnagyobb adományaként. Anne Frank naplója kötelező olvasmány a japán iskolákban, a kilenc japán nyelvű kiadás eddig közel 3,2 millió példányban kelt el.

Bár Japánban elvétve – az izraeli nagykövetség szerint évente egy-két alkalommal – fordul elő antiszemita incidens, az antiszemita közbeszéd nem ritka. Az 1990-es években a könyves toplisták élbolyában tanyáztak azok a kötetek, amelyek arról értekeztek, hogy zsidók ellenőrzik a nemzetközi pénzügyi és politikai intézményeket. A japán szélsőjobboldal a gazdasági lassulástól a 2011-es cunamiig sok mindenért a zsidókat tette meg bűnbaknak.

Az Anne Frank-könyvek megrongálása is heves, indulatos vitákat gerjesztett japán internetes fórumokon, amelyeken sok bejegyzés Japán lejáratására szolgáló koreai-zsidó, illetve kínai-zsidó összeesküvésként próbálta feltüntetni a könyvtári vandalizmust. A helyi szélsőségesek egyik vezéralakja, Szeto Hirojuki szerint a japán szélsőjobboldaliak “sosem tépnék szét a naplót, mert tudják, hogy az merő átverés, ezért fölösleges a megrongálása”.

A japán szélsőjobb zsidóellenes hangját az utóbbi időben felerősítette, hogy egyes zsidó szervezetek is bírálták Abe Sindzo miniszterelnök kormányának igyekezetét a második világháborúban játszott japán szerep átértékelésére – olvasható a Kyodo japán hírügynökség elemzésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik