Kultúra

Színházba viszik Anne Frank naplóját

Színre viszik a nácik elől Amszterdamban bujkáló német zsidó lány, Anne Frank világhírű naplóját Hollandiában.

A naplóból készülő színdarab előadására külön színház épült az amszterdami nyugati kikötőben, és a május 8-i premier után a művet más országokban is bemutatják. Ez az első alkalom, hogy az eredeti szöveg alapján viszik színre a naplót – közölte Theu Boermans rendező a darabról tartott szerdai sajtótájékoztatón.

A naplóhoz kapcsolódóan már az 1950-es években készült egy színdarab az Egyesült Államokban, az akkori szerzőknek azonban nem volt hozzáférésük az eredeti naplójegyzetekhez.

A bázeli Anne Frank Alapítvány, amely a történelmi dokumentum fölötti szerzői jogokat birtokolja, egy holland íróházaspárt, Jessica Durlachert és Leon de Wintert kérte fel a színdarab megírására. “Ez egy nagy történet, amelyet hihetetlenül sokan ismernek a világban” – mondta Durlacher.

Anne Frank, aki idén lenne 85 éves, 1942 és 1944 között, családjával egy amszterdami lakásban bujkálva írta naplóját. A családot elárulták és haláltáborba hurcolták, ahol Anne 1945-ben meghalt. Csak az apa, Otto Frank élte túl az üldöztetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik