Gazdaság

Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot

Forrás: Pilisi Parkerdő
Képünk illusztráció.
Forrás: Pilisi Parkerdő
Képünk illusztráció.

A kormány a következő négy évben 18,2 milliárd forintot fordít országfásítási programra, 39,6 milliárd forintot pedig települészöldítésre – jelentette be vasárnap Magyar Péter miniszterelnök.

A kormányfő a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében ismertette az átfogó program részleteit. A tervek szerint az országfásítási program keretében a következő négy évben legalább 12 millió facsemetét ültetnek el, amelynek része több mint 1300 hektárnyi erdőtelepítés és 20 ezer kilométer csatornaszakasz fásítása.

Magyar Péter tájékoztatása szerint a települészöldítési program 39,6 milliárd forintos keretéből:

  • 14,9 milliárd forintot költenek új közparkok létrehozására és a meglévő zöldfelületek összekötésére,
  • 10 milliárd forintot fordítanak a városi hőszigethatás csökkentésére, amelynek során feltörik a betont és új zöldfelületeket hoznak létre az árnyékolás érdekében,
  • 10 milliárd forintból a meglévő parkokat és zöldfelületeket újítják meg, pótolva az elpusztult fákat,
  • 4,4 milliárd forintot pedig a közintézmények – iskolák, óvodák, rendelők – udvarainak zöldítésére, közösségi terekké alakítására szánnak.

A bejegyzés kitért arra is, hogy az ültetés mellett 4 milliárd forintot fordítanak a már létező erdők fenntarthatóbbá tételét segítő projektekre, egymilliárd forintból pedig integrált erdőtűzvédelmi akciótervet indítanak.

A Tisza-kormány a napokban döntött a program elindításáról. A bejelentés illeszkedik ahhoz a korábbi kormányzati célkitűzéshez, amely szerint nemcsak az erdők területét kívánják növelni, hanem azok természetességének megőrzésére is hangsúlyt fektetnek, fokozatosan bővítve az örökerdő-üzemmódban kezelt erdők arányát.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik