Nagyvilág

SS-megemlékezés miatt rúgták ki a lett minisztert

Einars Cilinskis környezetvédelmi és regionális fejlesztési miniszter részt akar venni az SS soraiban harcoló lett veteránok megemlékezésén, amely még Oroszországot is provokálhatja.

Laimdota Straujuma lett miniszterelnök azután mentette fel Cilinskist, a kormánykoalíciót alkotó nacionalista Nemzeti Szövetség tagját, hogy a politikus kormány többségi határozata ellenére is részt akar venni a lett SS-veteránok vasárnapi felvonulásán.

Ukrajna miatt volt a tiltás

Cilinskis közölte, hogy menesztése ellenére is részt kíván venni a “Légió napja” elnevezésű rendezvényen. Úgy fogalmazott, “lett hazafiként” fog csatlakozni a menethez.

Straujuma és elődje, a tavaly novemberben lemondott Valdis Dombrovskis is valamennyi miniszterét arra kérte, hogy az ukrajnai helyzetre való tekintettel ne vegyenek részt a megemlékezésen – írja az MTI.

Oroszok százezrei élnek a balti országokban

Lettország az ott élő nagyszámú orosz kisebbség miatt el kívánja kerülni a lehetséges provokációkat. Az orosz kisebbség tagjai közül sokan úgy tartják, hogy a felvonulás eltorzítja a történelmet, a nácizmust dicsőíti és megsérti a háború áldozatait. Sok lett azonban a lett függetlenségért harcoló hősöknek tekinti a veteránokat, akik közül sokakat kényszerrel soroztak be.

Néhány lett politikus attól tart, hogy a többségében oroszok lakta Krím félsziget megszállása után erősödni fog Moszkva nyomása a Balti államokra, ahol – mindenekelőtt az észt, illetve a lett fővárosban, Tallinnban és Rigában, valamint a keleti országrészeken – oroszok százezrei élnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik