Tech

Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója.
Sean Gallup/Getty Images
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója.
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója.
Sean Gallup/Getty Images
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója.
A New York Times értesülései szerint azzal bízták meg egy MI-cég egyik vezetőjét, hogy szerezzen információkat az amerikai MI-chipekről.

A The New York Times értesülései szerint a kínai hírszerzés a Megaspeed egyik vezetőjét, Alice Huangot szervezte be, hogy kémkedjen az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang után.

A lap szerint az Állambiztonsági Minisztérium (MSS) azzal bízta meg a nőt, hogy információkat szerezzen az amerikai MI-chipekről, és „potenciálisan befolyásolja a vállalatot annak érdekében, hogy a legfejlettebb chipjeit Kína számára is elérhetővé tegyék”. A Megaspeed az Nvidia egyik ügyfele, Alice Huang pedig emellett „kapcsolatban áll az MI-chipipar legfelsőbb szintű vezetőivel” is, beleértve a Gigabyte vezetőit.

November elején szintén a New York Times számolt be arról, hogy Jensen Huangot egy „kínai kémakció” célpontjának tekintik, és a lap részleteket közölt Alice Huang és Jensen Huang kapcsolatáról, ám az az információ, hogy a kínai MSS be is szervezte a nőt, teljesen új fejlemény.

A lap „közelinek” írja le a két – egyébként egymással rokonságban nem álló – Huang viszonyát. Donald Trumpot, aki jó viszonyt ápol Jensen Huanggal (nemrég rangos medállal tüntette ki) tavaly tájékoztatták erről a kapcsolatról, de az elnök nem tett semmilyen lépést az ügyben. November 6-án ugyanakkor a képviselőház három bizottsága is felkérte az Nvidia vezetőjét, hogy jelenjen meg egy közös, zárt ajtók mögötti meghallgatáson az Alice Huanggal folytatott „interakcióival” kapcsolatban.

Kapcsolódó
Sorra kapcsolják le az európai szupermarketek hűtőit – de mégis hogyan?
Új szintre léptek a kibertámadások: szakértők szerint oroszok és észak-koreaiak is állhatnak az Európa boltjait sújtó hűtőtámadások mögött.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik