Az amerikai hadsereg korlátozott csapásokat mért egy iráni légvédelmi légvédelmi rendszerre – közölte helyi idő szerint pénteken Donald Trump amerikai elnök Floridában.
„Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt. Vagy lehet, hogy öt perc alatt” – fogalmazott az elnök a sajtónak. Bár további részleteket nem árult el, Trump „kisméretűnek” nevezte az akciót. Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy az amerikai erők az Irán ellen 2025-ben végrehajtott csapások során nagyrészt megsemmisítette a síita állam légvédelmét.
Mindeközben az iráni állami média robbanásokat jelentett a Hormuzi-szorosban lévő Kesm-szigetről, az iráni Press TV és az IRNA iráni állami hírügynökség pedig arról számolt be, hogy az iráni erők két amerikai drónt semmisítettek meg a térség fölött.
A konfliktusban közvetítőként fellépő Katar bejelentette, pénteken egyeztetésre került sor Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter és katari kollégája, Szaúd bin Abdul Rahman Ál Száni között. Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök azt mondta, „jelentős előrelépés” történt a felek között, és lehetségesnek vélte a megegyezést. „Nem várhatunk a tökéletes megállapodásra, inkább azt reméljük, sikerül elérni egy jó megállapodást” – jelentette ki.
