Tudomány

Kiderült, mit kockáztat az a férfi, aki szűk alsónadrágot hord

AleksandarGeorgiev / Getty Images
Illusztráció.
AleksandarGeorgiev / Getty Images
Illusztráció.

A szakértők évek óta figyelmeztetnek, hogy a szűk alsónadrág nem feltétlenül tesz jót a férfiaknak, ugyanis megnövelheti az ágyékuk hőmérsékletét, és befolyásolhatja a spermiumok egészségét. Sokáig nem volt egy olyan nagy mintájú kutatás, amely egyértelműen megválaszolta volna a kérdést: melyik alsónadrágtípus a jobb, most azonban érkezett egy ilyen tanulmány – írja a Science Alert.

Egy nagyszabású kínai kutatás részeként 21 221 bő alsóneműt viselő férfi spermiumminőségét hasonlították össze 5615 szűk gatyát hordó férfiéval. A résztvevő férfiak mindegyik termékenységi vizsgálaton vett részt, és miután más egészségügyi tényezőket is figyelembe vettek, a kutatók azt találták, hogy a szűk alsónemű a sperma minőségének és mennyiségének mérhető csökkenésével járt együtt.

Látványos különbség

A szűkebb gatyát viselőknél például 18 százalékkal nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy kisebb volt a spermiumszámuk.

A szűk alsóneműk nemcsak a spermiumszámra gyakoroltak negatív hatást: 12 százalékkal nagyobb volt a valószínűsége annak is, hogy kevesebb a mozgó spermium, 48 százalékkal nagyobb valószínűsége volt a kevesebb normális alakú spermiumnak, és 108 százalékkal nagyobb valószínűsége volt a nagyobb DNS-fragmentálódott spermiumok jelenlétének is.

Az Asian Journal of Andrology című folyóiratban megjelent tanulmány másodlagos elemzéséből az is kiderült, hogy az merevedési zavar és a korai magömlés is gyakoribb volt a szűk alsóneműt viselők csoportjában.

A kutatók a viselt alsónadrág típusa alapján osztották két csoportba a férfiakat: a laza viseletbe a bő boxeralsók tartoztak, míg a szűkebb kategóriába a szűkített boxerek, a fecskenadrágok és az úgynevezett Y-front alsónadrágok. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kutatás sem tudott ok-okozati összefüggést megállapítani, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a szűk alsőnadrág okozza a problémákat.

Kapcsolódó
„Kerüljük, hogy a nadrágzsebünkben legyen a telefon” – szakértővel mutatjuk be, mit tehetnek a férfiak az egészségük megóvásáért
„Tévhit, hogy a meddőség kizárólag a nők felelőssége” – állítja Kopa Zsolt andrológus, aki szerint a párkapcsolatok felében a férfi oldalon van a hiba. A 24.hu meddőségről szóló sorozatának negyedik részében a férfi egészség kerül a fókuszba.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik