Élő Gazdaság

Varga Mihály szerint az MNB-alapítványok létrehozása helyes volt, a problémát az ezekkel való visszaélés okozta

Mohos Márton / 24.hu
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Mohos Márton / 24.hu
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Varga Mihály jegybankelnök, volt pénzügy- és nemzetgazdasági miniszter meghallgatásával folytatódik az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság munkája. A bizottság Matolcsy Györgyöt is csütörtökön szerette volna személyesen meghallgatni, azonban ennek nem adottak a jogi feltételei, mivel az előző MNB-elnököt korábban letartóztatták a jegybank alapítványaival kapcsolatos ügyben.

Varga Mihály: Soha egyetlen családtagom sem volt érintett

Csőszi Attila tiszás vizsgálóbizottsági elnök megkérdezte a meghallgatott elnököt, hogy állt-e vele rokoni kapcsolatban álló személy munkaviszonyban, megbízási viszonyban vagy vezető tisztségviselői pozícióban az MNB bármely alapítványánál vagy cégénél. Varga Mihály az elnök összeférhetetlenségi kérdésére válaszolva rögzítette: egyetlen családtagja vagy rokona sem vett részt a jegybanki alapítványok működésében, sem kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági tagként, sem pályázati támogatottként.

Sopov Ildikó a felügyelőbizottság hiányát kérte számon a 247,5 milliárdos vagyonjuttatás idejéből

Sopov Ildikó (Tisza) elmondta: 2014. március 31. és 2015. szeptember 4. között az MNB felügyelőbizottság nélkül működött, miközben éppen ebben az időszakban döntöttek 247,5 milliárd forintos alapítványi vagyonjuttatásról. A képviselő arról érdeklődött, miért hiányzott a testület, és milyen ellenőrző opciók merültek fel a kormányzati oldalon.

Varga Mihály kifejtette, hogy a felügyelőbizottság tagjait nem a kormány, hanem az Országgyűlés delegálja. Az érintett időszakban a parlamenti pártok nem tudtak megállapodni a személyekről, a miniszternek pedig csak két fő delegálására volt jogosultsága. Ismertette: a felügyelőbizottság működéséhez legalább 3 fő szükséges, így a miniszter által delegált 2 fő önmagában nem tudta megalakítani a testületet a parlamenti megállapodásig.

Tuzson Bence Dobra Tibor belső biztonsági szerepéről kérdezett

Tuzson Bence alelnök megkérdezte a meghallgatott elnököt, van-e tudomása arról, hogy Dobra Tibornak mi volt a feladata az MNB belső biztonsági rendszerében a korábbi működés során. Varga Mihály elmondta, hogy az 1200 fős NGM-ben nem ismert minden munkatársat. Tuzson Bence kérdésére válaszolva rögzítette: Dobra Tibort sem ismeri, és nem találkozott vele a jegybanki működés kapcsán.

Apáti István alelnök megemlítette, hogy Dobra Tibor az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi jogi igazgatójaként dolgozott a jegybank belső ellenőrzésén. Ezt követően arról érdeklődött, van-e tudomás külföldön – különösen az Európai Unió tagállamaiban – fellelhető, még megmenthető MNB-s ingatlanvagyonról és annak nagyságrendjéről.

Varga megerősítette, hogy Dobra Tibor az előző jegybanki vezetés alatt a belső ellenőrzésen dolgozott, és írásos tájékoztatást ígért az ügyben. Apáti kérdésére közölte, hogy Magyarország mellett Lengyelországban, Szerbiában, Bulgáriában, Görögországban és Svájcban is vannak menthető tőzsdei részvények és ingatlanok. Jelenleg a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal is tárgyalásokat folytatnak.

Két MNB-s törvényelőkészítő személyére is rákérdeztek Vargánál

Wiegand István tiszás képviselő Jura Gábor volt főosztályvezető és Kisgergely Kornél volt helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerüléséről érdeklődött. Rákérdezett, emlékszik-e a volt miniszter az átigazolásuk körülményeire, amelyek éppen az új jegybanktörvény előkészítésének idejére estek. Csőszi Attila kiegészítette Wiegand István kérdését, rávilágítva arra, hogy Jura Gábor az MNB-ből érkezett az NGM-be a jegybanktörvény előkészítésének idejére, majd a záróvita után két héttel vissza is tért az MNB-be. Az elnök furcsállta, hogy a szakember az MNB-ből koordinálta a minisztériumi egyeztetéseket a saját korábbi és későbbi munkahelyével.

Varga Mihály kijelentette: Kisgergely Kornélt ismerte, Jura Gábort nem. Felidézte, hogy Kisgergely Kornél már az NGM-ben dolgozott miniszteri kinevezésekor, majd családi-anyagi okokból ment át a jegybankba. Jura Gáborról ugyanakkor kijelentette, hogy személyesen nem ismeri és nem is találkozott vele, de utánanéz és írásban tájékoztatja a bizottságot.

Varga Mihály szerint a tiszás Sopov Ildikó a bizalmatlanság felől közelít az MNB-hez

Varga Mihály nem tartotta egészségesnek, hogy korábban jegybanki munkavállalók is helyet kaphattak az alapítványok kuratóriumaiban és felügyelőbizottságaiban. Hangsúlyozta, hogy a jegybank jelenlegi vezetésénél szigorú összeférhetetlenségi szabályok vannak érvényben mind a vezetőkre, mind a munkavállalókra vonatkozóan. Tisztázta a jegybanki összeférhetetlenségi szabályokat: az MNB munkavállalói csak külön engedéllyel vállalhatnak külső munkát, míg a jegybank vezetői számára ez teljesen tilos. Sopov Ildikó arról beszélt, hogy az MNB igazgatóságához került jogkörök túlhatalmat eredményeztek. Varga Mihály szerint Sopov Ildikó a bizalmatlanság felől közelít az MNB felügyeléséhez, szerinte ez súlyos gazdasági kockázatokat is előidézhet, ezért hangsúlyozta, hogy a jegybank igazgatóságának tagjait a miniszterelnök jelöli és a parlament hallgatja meg, így a viszony a bizalomra épül. Garanciaként az Állami Számvevőszéket nevezte meg, amely évente ellenőrzi az MNB-t és annak alapítványait.

Két, MNB-hez köthető személy neve is felbukkant az ügynökaktákban

Surányi György volt MNB-elnök és Járai Zsigmond volt fideszes pénzügyminiszter neve is felbukkant az ügynökaktákban, erre reagálva Varga Mihály közölte, hogy mindkét szakembert nagyra tartja, és az ártatlanság vélelméből indul ki. Mivel Járai Zsigmond a jelenlegi jegybankelnök főtanácsadója, személyesen is egyeztetni fog vele az ügyről.

A kormányzati jegyzőkönyvekben lehet a válasz az MNB-ingatlanok vagyonvesztési ügyére

Varga Mihály a tiszás képviselők kérdésére elmondta, évtizedek óta működnek alapítványok a jegybank alatt. 2013-ban semmi problémát nem láttak azzal kapcsolatban, hogy létrehozták a Pallas Athénével kezdődő alapítványokat. Eredetileg az MNB céljaival összhangban hozták létre az alapítványokat, majd ettől eltértek az alapítványok működtetésében.

Apáti István az eddigi feljelentésekre, perekre kérdezett rá. Varga elmondta, hogy a Quartz Zrt. esetében van jogerős ítélet, ez tudta visszacsinálni a 2025. januári és februári szerződésmódosítást, amivel 100 milliárd forintnyi vagyont mentett meg az MNB-vezetés. Varga szerint ez a munka még nem ért véget, napi szintű ügykezelés van.

Tuzson Bence az MNB-alapítványok ingatlanairól érdeklődött. Azt szerette volna megtudni, mekkora volt a Bölcs vár vagy a Balatonakarattyai Oktatási és Képzési Központ (BOKK) ingatlanaival kapcsolatos értékvesztés. Varga Mihály azt mondta:

ezeknek az adatait a kormányzati jegyzőkönyvek tartalmazzák.

Varga Mihály: Az alapítványok létrehozása helyes volt, a problémát az alapítványokkal való visszaélés okozta

Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök nyilatkozattétele elején idézte az MNB és a kormány közötti viszonyra vonatkozó törvényt, és kiemelte: a mindenkori jegybank független a kormánytól, az nincs semmilyen hatással a működésére. Varga 2013 és 2018 között volt az Orbán-kormány minisztere, ezért elmondta: az MNB-alapítványokkal kapcsolatos jogalkotási folyamatról tud nyilatkozni. Kiemelte: Európa rengeteg egyéb országában működnek jegybankokhoz tartozó alapítványok, így ez a gyakorlat szerinte megfelel az európai normáknak.

Az alapítványok létrehozása helyes volt, megfelelt az európai gyakorlatnak. A problémát az alapítványokkal való visszaélés okozta

– jelentette ki Varga.

Varga Mihály elmondta: az alapítványok felállítása egy belső vizsgálat szerint rendben ment végbe. Még pénzügyminiszterként Varga 2024-ben előterjesztett egy javaslatot, ami kiterjesztette volna az MNB felügyelőbizottságának jogkörét, és lehetőséget adott volna az alapítványok vizsgálatára. De a javaslata végül lekerült a kormány napirendjéről. Varga 2025 márciusában lett MNB-elnök, hivatalba lépését követően vizsgálatot kezdeményezett, és mind az alapítványok, mind a székház ügyében megtette a feljelentéseit.

Kezdeményezték a jegybanktörvény módosítását, melynek értelmében az MNB nem alapíthat vagyonkezelő alapítványt. Ezt 2025 májusában fogadta el az Országgyűlés. Varga végül 5 pontban összegezte az MNB-botrányban már jegybankelnökként elért eredményeit:

  1. Nekiláttak a vagyonmentés feltételeinek megteremtéséhez: a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (Padme) élére új kuratóriumi vezetés került, az alapítvány vagyonát kezelő Optima Zrt. élére új vezérigazgatót neveztek ki.
  2. Megkezdődött az érdemi vagyonmentő munka, több mint 100 milliárd forint elvesztését kerülték el: megszüntettek 80 milliárdnyi kifizetési kötelezettséget, a Neumann János Egyetem beruházásán 16 milliárd forintot spóroltak. A többit racionalizáló megoldásokkal spórolták meg.
  3. Több százmilliárd forintnyi fizetési kötelezettséget hárított el az új alapítványi vezetés, amikor pert indított az ellen, hogy vagyonelemeket kelljen átadni a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. érdekkörébe.
  4. Az új vezetés rendezte a Padme tartozásait, csökkentette a működési költségeket, és helyreállította az éves beszámolók jogszerűségét.
  5. Rendezték a Metu helyzetét is: az egyetemet bizalmi vagyonkezelésbe adták, visszakerült az oktatási, szakmai közegbe.

Varga Mihály kiemelte: az MNB vezetése elkötelezett a jogszerű működés fenntartásában, és mindenben támogatják az MNB-botrány teljes körű vizsgálatát.

Megkeresik az érintetteket

A napirendi pontról szóló vita végén a vizsgálóbizottság egyhangúlag amellett szavazott, hogy Csőszi keresse meg az érintett szerveket és a volt jegybankelnök ügyvédjét arról, hogy milyen meghallgatás volna lehetséges. Egy következő ülésen szavazhatnak a további lehetőségekről, ha megkapják a válaszokat.

Mi hazánkos alelnök: valószínűleg nem tudjuk szóra bírni Matolcsyt

Csőszi Attila Matolcsy érvényes idézésére tekintettel vitát nyitott az ülésen.

Hargitai Miklós, a vizsgálóbizottság KDNP-s tagja arról beszélt, hogy szerinte a Matolcsy védője által küldött levél minden tekintetben alapos.

Mind Hargitai, mind a fideszes Tuzson Bence azt mondta hozzászólásában, hogy feleslegesnek tartják a volt jegybankelnök meghallgatását.

Apáti István mi hazánkos bizottsági alelnök arról beszélt, hogy a Matolcsy védője által küldött levél alapján valószínűleg nem fogják tudni szóra bírni őt. Mint mondta, a vizsgálóbizottságok létrehozásáról szóló törvények meghozásakor arra nem gondoltak, hogy mi van akkor, ha egy meghallgatni kívánt személyt letartóztatnak. Ezzel együtt támogatni fogja a meghallgatást, ha van rá lehetőség.

Weigand István tiszás vizsgálóbizottsági tag szerint Matolcsy György vizsgálóbizottsági meghallgatása nem sérti a jogszabályokat, ha úgy nyilatkozik, hogy szándékában áll eleget tenni az idézésnek.

Olvasói sztorik