A megfelelő követési távolság betartása az utakon nemcsak fontos, hanem adott esetben egyenesen életbevágó is lehet. Egy hirtelen fékezés, irányváltás vagy figyelmetlen pillanat esetén ez a néhány plusz méter jelentheti a különbséget egy veszélyes helyzet és egy elkerült baleset között! – erre hívja fel a figyelmet a Magyar Suzuki idei, Együtt az utakon elnevezésű közlekedésbiztonsági kampánya. De mit is jelent pontosan a biztonságos követési és oldaltávolság, és hogyan tarthatjuk be ezeket a mindennapi közlekedés során? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Katz Dávid szakértők segítségével.
Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője a 24.hu riporterének elmondta: bár hosszú éveken keresztül a gyorshajtás okozta a legtöbb közúti balesetet, az utóbbi időben változott a helyzet. A baleseti okok rangsorában ma már az elsőbbség meg nem adása áll az első helyen, ezt követi a gyorshajtás, majd a figyelmetlenség.
Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus szerint a volán mögött az egyik legnehezebb feladat a biztonságos követési távolság helyes megbecslése, hiszen az emberek alapvetően nem méterekben gondolkodnak. Egy egyszerű viszonyítási pont azonban segíthet: ha az autónk motorháztetejének vége egy vonalba kerül az előttünk álló jármű lökhárítójával, akkor nagyjából másfél méteres távolságot tartunk. A szakemberek egyúttal arra is felhívták a figyelmet, noha egyre több autóban már alapfelszerelésnek számítanak a vezetéstámogató rendszerek rendszerek, ezek sem képesek felülírni a fizika törvényeit vagy helyettesíteni a felelős döntéseket.
A 24.hu riportere nem elégedett meg az elméleti tudással: egyik kollégája mellé is beült az autóba, kezében egy lézeres távolságmérővel, hogy a gyakorlatban is felmérje, mi a helyzet az utakon. Katz Dávid olyan egyszerű trükköket és hasznos tippeket is bemutatott, amelyek segíthetnek a biztonságos távolságok helyes megbecslésében.
