Nagyvilág

Eltűnt malajziai gép: hiú remény lehetett a műholdkép

A kínaiak által közreadott műholdképek alapján a vietnami kereső csapatok nem találták jelét az eltűnt gépnek csütörtökön – írja a CNN.

A legújabb fejlemények az utolsó reményeket is szétzúzhatták, hogy felleljék az eltűnt Boeing 777-est. Korábban a kínai hatóságok Vietnam déli csücske közelében észlelték a tárgyakat a vízben az eredeti útvonalától nem messze. A zónaidő szerint a vasárnap délelőtt egy húsz kilométeres sugarú körben készült képeken három tárgy látszik: egy 13-szor 18 méteres, egy 14-szer 19 méteres és egy 22-szer 24 méteres darab. Az azóta eltelt hosszú idő miatt azonban egyáltalán nem biztos, hogy az észlelt tárgyak most is ugyanott vannak.

Fotó: Europress

Magyarországnyi területen kutatnak

A felfedezés nyomán egy irányba összpontosulhat a kutatás a szombaton eltűnt, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó repülőgép után, amelynek fedélzetén 239 ember utazott, köztük 154 kínai. A kínai illetékesek azonban jelezték, nincs bizonyítékuk arra, hogy tényleg a malajziai gép roncsai lennének a képeken – jelentette csütörtökön a Hszinhua kínai hírügynökség.

Az eddig megbízható támpontok nélkül folytatott kutatásokban szerdán már Magyarország területét megközelítő kiterjedésben keresték az eltűnt Boeing-777-est a több mint tíz országból küldött mentőhajók és repülőgépek.

A Hszinhua jelentése nem tér ki arra, hogy a pekingi hatóságok mikor értesültek először a vasárnap készült műholdfelvételekről.

A kínai védelmi tárca tudományos, technológiai és ipari igazgatóságának (SASTIND) honlapjára feltett képeken közel ugyanazokat a koordinátákat – az északi szélesség 6,7 fokát és a keleti hosszúság 105,63 fokát – adják meg a roncsok helyzetére vonatkozóan, mint amelyekről vasárnap tett említést Li Csia-hsziang, a kínai polgári repülési hatóság vezetője, jelezve, hogy mentőcsapatokat küldtek a térségbe.

Az amerikai műholdak nem láttak robbanást

A malajziai közlekedési minisztérium közölte csütörtökön, hogy kutató repülőgépet küldött a szóban forgó térségbe. A vietnami hadsereg jelezte, hogy egyszer már átvizsgálták ezt a térséget. A szállítási minisztérium mindazonáltal azt ígérte, hogy ismét repülőgépet küldenek a terület fölé.

A kínai polgári repülési hatóság vezetője ugyanakkor Pekingben arra figyelmeztetett, nincs bizonyítékuk arra vonatkozóan, hogy a műholdfelvételeken látszó tárgyak kapcsolatba hozhatóak lennének a Malaysia Airlines utasszállító gépének eltűnésével.

“Nem tudjuk megerősíteni, hogy mindennek köze van az eltűnt repülőgéphez” – mondta újságíróknak Li.

Az NBC televízió szerdai híradása szerint amerikai illetékesek kijelentették, hogy az Egyesült Államok kémműholdjai nem észleltek semmiféle robbanást abban az időintervallumban, amikor a légi irányítás elvesztette a kapcsolatot a malajziai légitársaság Pekingbe tartó repülőgépével – írta az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik