Nagyvilág

Rendőrségen és gyászolók között is robbantottak Irakban

Pokolgéppel megrakott teherautóval hajtott pénteken az iraki rendvédelmi erők egyik északi központjának egy öngyilkos merénylő, egy másik pedig gyászoló tömegben robbantotta fel magát az ország nyugati részén; a támadásoknak legalább 28 halálos és több tucat sebesült áldozatot követeltek.

Rendőrségi tisztségviselők közölték, hogy a Bagdadtól 120 kilométerrel északra fekvő Hamrín-hegységben elkövetett terrortámadást követően fegyveresek támadtak a rendőrökre, s közülük legalább kilencet megöltek.

Életét vesztette az ott állomásozó alakulatok parancsnoka is. A nevük elhallgatását kérő egészségügyi források szerint az áldozatok száma valószínűleg jóval magasabb, de nem tudni, hányan vannak az összeomlott épület romjai közt. A merénylet helyszínétől nem messze, Dijála tartományban radikális iszlamisták felrobbantottak két hidat – jelentette a Sumeria News hírügynökség.

Szélsőséges fegyveresek lerohanták a hadsereg egy ellenőrzőpontját Badgadtól északra, Szamarra város közelében, s agyonlőttek négy katonát, kilencet pedig elraboltak. Szintén a fővárostól északra, Kirkuk közelében három halottja és 14 sebesültje volt két autórobbantásnak, egy másik helyszínen pedig három katona esett áldozatául egy út szélén elhelyezett pokolgépnek.

Egy öngyilkos merénylő gyászolók közt robbantotta fel magát az al-Kaida-ellenes Szahva milícia csütörtökön meggyilkolt egyik vezetőjének temetésén a Bagdadtól nyugatra fekvő Ramádi városában. A detonáció 9 embert megölt, s legalább 25-öt megsebesített.

A síiták uralta kormány és az ország szunnita kisebbségét képviselő ellenzék közti küzdelem egyre nagyobb teret enged az Irakban tevékeny terrorszervezeteknek. A szunnita dzsihadisták és a fegyveres erők harcaiban márciusban már több mint 300-an haltak meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik