Nagyvilág

Kilenc éves kortól legálissá tennék a gyerekházasságot

Kilenc éves korban igazából már válni lehetne az új iraki törvénytervezet szerint, amely így áttételesen tartalmazza a gyermekházasság intézményét. Emberjogi aktivisták szerint humanitárius bűncselekmény lenne, ha elfogadnák a jogszabályt.

Szakértők úgy vélik, nincs sok esély arra, hogy a törvényhozás elfogadja a javaslatot, amely szerintük inkább egy “politikai manőver” a parlamenti választások közeledtével. A síita jogtudomány egyik irányzatának nevét (dzsaafari) viselő tervezet támogatói szerint azonban nem tesznek mást, mint szabályozzák a helyi szokásokat az örökösödés, a házasság és a válás terén.

Rengetegen mennek 18 éven alul férjhez

Félő azonban, hogy a kormány által is támogatott javaslat újabb feszültséget szít az iraki társadalom különböző csoportjai között. Az ázsiai országban a felekezeti ellentét már egy éve véres erőszakhullámban ölt testet.

A tervezet ellenzői mindenekelőtt a jogszabálynak azt a pontját kifogásolják, amely a lányok számára 9 éves kortól engedélyezné a válást, azaz következésképpen törvényerőre emelné a gyerekkorban – így akár már 9 éves kor előtt – történő házasodást is egy olyan országban, ahol egy tavalyi amerikai tanulmány szerint a lányok negyede még 18 éves kora előtt megy férjhez.

Az iraki világi aktivisták és nemzetközi nem kormányzati szervezetek ostorozzák a törvénytervezetnek azt a részét is, amely a nőket kötelezi a férjükkel való szexuális együttlétre minden olyan esetben, mikor utóbbi erre igényt tart. A jogvédők szerint ez nem más, mint a házastársi nemi erőszak legalizálása.

Humanitárius bűncselekmény

A jogszabály egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy egy anya milyen körülmények között szoptathatja gyermekét, illetve meghatározza a poligámiában élő férfiak számára az egyes feleségekkel eltöltendő éjszakák számát.

“Ez a törvénytervezet humanitárius bűncselekmény, és a gyermekek jogainak megsértése” – fakadt ki Hanaa Edvár, az al-Amal (arabul: remény) nevű jótékonysági szervezet vezetője. Az aktivista szerint a vitatott dokumentum “szexuális tárgyakká” alacsonyítja le a nőket és eltörli az összes jogukat. Haszán as-Samri igazságügy-miniszter, a síita Fadhila párt tagja ellenben azt hangsúlyozta, hogy a tervezett jogszabály inkább garanciákat nyújt a nők méltóságának és jogainak megóvására.

A tervezet ellenzői attól is tartanak, hogy a jogszabály felborítja az amúgy is törékeny vallási egyensúlyt az országban. A javaslat egyes vallási vezetőkből is nemtetszést váltott ki: Basír Nadzsafi befolyásos síita hitszónok egy márciusban kiadott fatvában (vallási rendeletben) leszögezte, hogy a jogszabály számos “jogi és hitelvi problémát vet fel”, amelyeket egyetlen hittudós sem tud elfogadni.

Ki mögé állnak a síiták

Nickolay Mladenov, az ENSZ iraki megbízottja szerint egy ilyen jogszabály a nemzeti identitás széttöredezéséhez járulhat hozzá. A világszervezet illetékese egyúttal attól is fél, hogy a törvény semmissé tenné a nők alkotmányban garantált jogainak védelmére eddig tett előrelépéseket.

A törvénytervezet legfőbb támogatói közé tartozó Ammár Toma parlamenti képviselő – a Fadhila párt tagja – elmondta: a javaslatnak az is célja, hogy modernizálják a házastársak közötti vitákban történő bíráskodást, amit a helyi vezetők helyett az állami intézmények hatáskörébe utalnának.

A kormány egyik magas rangú, név nélkül nyilatkozó képviselője szerint a törvénytervezetet elsősorban azért támogatja a kabinet, mert Núri al-Máliki síita kormányfő az április 30-i voksolás előtt nem akarta, hogy amiatt bírálják, mert nem állt a lakosság többségét alkotó síiták követelése mögé. Megfigyelők szerint az iraki miniszterelnök már a választások utáni időszakra készülve elő akarja készíteni a jelenleg kormányzó koalíció és a Fadhila párt szövetségét, mivel a felmérések szerint önmagában egyetlen párt sem számíthat többségre az új törvényhozásban – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik