Nagyvilág

Eltűnt repülő: rejtélyes tárgy úszik az óceánon

A malajziai hatóságok külföldi nagykövetségek közreműködésével tanulmányozzák az utaslistát, négy ember meglehetősen gyanús személyazonosságát vizsgálják.

A The Wall Street Journal riportere szerint egy vietnámi repülőről észrevettek valami vízen lebegő tárgyat, 80 km-re, délnyugatra Tho Chu szigetétől. A keresőcsapat szerint repülőgép ajtajának vagy farrészének tűnik, bár a malajziai hatóságok még hivatalosan nem erősítették meg, hogy ez valóban az eltűnt gép egyik darabja lenne.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a gép két utasa lopott, egy osztrák és egy olasz állampolgár nevére kiállított úti okmánnyal jutott fel a gépre. Most azonban újabb rejtélyes útlevél okoz fejtörést a hatóságoknak.

Kiderült ugyanis, hogy a gép egyik utasának az útlevélszáma megegyezik egy olyan kínai lakosáéval, aki nem is utazott el. A déli Fucsien tartományban lakik, jelenleg is ott tartózkodik, az utaslistán jegyzett úti okmányban szereplő név nem is egyezik az ő nevével. Az útlevélszám valódi tulajdonosa ráadásul azt mondta a hatóságoknak, hogy nem lopták el az útlevelét.

Kép: Europress Fotóügynökség

Ismeretlen csomagok

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy öt másik utas is gyanús a hatóságok előtt, ők ugyanis nem szálltak fel a gépre, de a csomagjukat feladták, ám azokat még sikerült leszedni a gépről az indulása előtt.

A nyomozásba már az FBI is beszállt, illetve az amerikai légügyi hatóság szakértői is segítenek.

Kilométeres olajfolt az eltűnés környékén

15 kilométeres olajfoltot fedezett fel szombaton a vietnámi légierő kutató repülőgépe a vietnámi partok közelében, a dél-kínai tengeren, nem messze attól a helytől, ahol eltűnt a malajziai légitársaság utasszállítója szombat hajnalban.

A keresést a Tho Chu sziget körül folytatják, a kutatásban részt vesznek kínai, malajziai és szingapúri mentőegységek is.

227 utas és 12 fős személyzet

A gép roncsainak keresésében már negyven hajó és huszonkét repülőgép vesz részt. Kína, Vietnam, Malajzia és a Fülöp-szigetek egyaránt rendelkezésre bocsátott hajókat és repülőgépeket a gép felkutatására. Az amerikai hadiflotta egy rombolót küldött, fedélzetén két helikopterrel. Útnak indult továbbá az okinavai amerikai támaszpontról egy repülőgép, amely fedélzetén a kutatáshoz használható különleges radarberendezés van.

Az utasokról eddig annyit tudni, hogy a Boeing 777-200-as gép fedélzetén 227 utas és a személyzet 12 tagja tartózkodott. Összesen 14 állam polgárai voltak, a legtöbben – 154-en – kínaiak. Négy francia, 38 malajziai, 7 indonéz, 6 ausztráliai és 3 amerikai állampolgár volt köztük.

Pekingbe az utasok hozzátartozói egy hotelben várják óráról órára a híreket. Még reménykednek, hogy viszontláthatják szeretteiket. Már csak azért is, mert a malajziai légierő parancsnoka vasárnap délelőtti sajtóértekezletén megerősítette: a radarok valóban jelezték, hogy a gép eltűnése előtt valószínűleg visszafordult.

Eltűntnek hitt, de előkerült

Az Index arról ír, hogy az osztrák külügyminisztérium friss tájékoztatása szerint a korábban eltűntnek hitt, 30 éves Christian Kozel jelenleg Ausztriában tartózkodik, teljes biztonságban, útlevelét még 2012-ben lopták el Thaiföldön. Szintén nem volt a gépen és életben van 37 éves olasz Luigi Maraldi, akinek ugyanúgy ellopták az útlevelét, ő jelenleg Thaiföldön tölti a szabadságát, de neki is ellopták az útlevelét, szintén Thaiföldön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik