Nagyvilág

Megpróbálták letiltatni Kövér szavait a lengyel köztévében

A magyar parlament munkatársai előre megvádolták a riportert azzal, hogy manipulálni fogja a házelnök szavait. Többen felháborodottan távoztak a Kövérrel folytatott beszélgetésről – írja a lengyel Gazeta Wyborcza című lap.

Egy hete egy parlamenti rendezvényen Kövér László európai országokból érkezett fiatalokkal beszélgetett geopolitikai kérdésekről. Egyebek mellett azt mondta, hogy az ukrán válság „cirkusz”, „manipulált folyamat”, melynek „célja, hogy Európát egyszer és mindenkorra leválassza Oroszországról”.

A Gazeta Wyborcza írása szerint egy felháborodott ukrán nő el is hagyta a rendezvényt, őt többen is követték, köztük a program magyar résztvevője.

A parlament munkatársai megpróbálták rávenni a lengyel közszolgálati tévé jelenlévő riporterét arra, hogy ne szerkessze adásba a beszélgetésen készült felvételt. Állítólag előre megvádolták a riportert azzal, hogy manipulálni fogja a házelnök szavait. A riportot mégis sugározta a TVP csatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik