Foci

Álomkezdés a Premier League-ben: már a 7. percben jött egy félpályás gól

Diego Gómez a félpályáról talált be.
MB Media/Getty Images
Diego Gómez a félpályáról talált be.
Diego Gómez a félpályáról talált be.
MB Media/Getty Images
Diego Gómez a félpályáról talált be.

Úgy nyert 5-0-ra a Brighton a Crystal Palace ellen a Premier League 7. fordulójában, hogy már a 10. percben három góllal vezetett. Tóth Alex nélkül győzött a Bournemouth, míg a Manchester United csak ikszelt a Leeds otthonában.

  • A Brighton a 4. percben már előnyben volt, miután Canvot a saját kapujába csúsztatott egy szabadrúgás után.
  • A 7. percben jött az újabb találat, Diego Gómez a félpályáról lőtt, a labda pedig a kapus fölött átszállva landolt a hálóban. Ez volt a legtávolabbi gól azóta, hogy Wayne Rooney az Everton játékosaként 2017 novemberében 58 méterről bevette a West Ham kapuját. Gómez 51 méteres távolságról köszönt be.

  • És mindössze a 10. percig kellett várni a 3-0-ra: ekkor Haralamposz Kosztulasz sarokkal készítette le a labdát Yasin Ayarinak, aki megtriplázta csapata előnyét.

Mindent elmond a mérkőzés további részéről, hogy mire az első igazán nagy helyzetét kidolgozta a Palace a 63. percben (Mateta találta el a lécet), addigra már 4-0-ra vezetett a második félidőt is góllal kezdő Brighton – amely mindössze a kilencedik csapat a PL történetében, amely háromszor is eredményes volt egy bajnoki első tíz percében.

Fabian Hürzeler csapata remek formában van: sorozatban a negyedik sikerét aratta a Premier League-ben, ezeken a meccseken 15-0 a gólkülönbsége.

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt a ManUnited

Tóth Alex ezúttal nem került meccskeretbe a Bournemouthnál, amely otthon fogadta a Sunderlandet. Marco Rose csapata is villámrajtot vett, ugyanis a 6. percben már vezetett, bő negyedóra után pedig emberelőnybe került. A Bournemouth a bajnoki szezonban először gyűjtötte be a három pontot.

A Manchester United hiába szerzett vezetést az első félidőben a Leeds United otthonában, a fordulást követően a védelem nem tudott felszabadítani egy szögletet követően, ami után Dominic Calvert-Lewin közelről, estében a hálóba bombázott, így 1-1-re végeztek a csapatok. A vendégek még örülhetnek is az egy pontnak, a 91. percben Anton Stach lövése ugyanis már a kapuson is túljutott, de sikerült blokkolni.

Michael Carrick csapata már öt bajnoki óta képtelen nyerni. 

Premier League, 7. forduló

Bournemouth-Sunderland 2-0 (1-0)

Brighton-Crystal Palace 5-0 (3-0)

Leeds United-Manchester United 1-1 (0-1)

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominikot sérülés miatt kellett lecserélni a Brentford ellen.
„Nem új problémáról van szó” – Szoboszlai sérüléséről beszélt a Liverpool edzője
Andoni Iraola úgy fogalmazott, lehet nem vártak kellő időt a visszatérésével.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik