Cissé az első félidőben fejjel és lábbal is betalált, majd a másodikban Adrien Rabiot beadását vágta be, úgyhogy 49 perc alatt összehozta a mesterhármast a Salzburg elleni Európa Liga-meccsen. A hazaiaknál a 73. percben állt be a magyar válogatott Redzic Damir. A találkozó góljait itt lehet megnézni.
Cissé 19 évesen és 358 naposan szerzett három gólt egy európai kupameccsen, ezzel pedig olasz rekordot állított fel.
28 évet élt a rekord, aztán 48 óra alatt kétszer is megdőlt
A Gazzetta dello Sport azt írja, Cissé Nicoló Tresoldit taszította le az olasz örökrangsor éléről, aki kedden háromszor talált be a Club Brugge színeiben az Inter elleni 4-3-as győzelem során. Tresoldi ugyan a német U21-es válogatottban játszik, de Cagliariban született, ezért is számította őt olasznak a lap.
Érdekesség, hogy Alessandro del Piero 1998-ban felállított rekordja 28 évet élt (a Juve ikonja 23 évesen és 144 naposan triplázott a Monaco ellen), hogy aztán ezen a héten 48 óra leforgása alatt kétszer is átírják.
De vissza Cisséhez, aki remek szezont fut, hiszen a bajnokságban is van már két gólja, így hét tétmeccsen ötször volt eredményes.
Capello talált olyat, amiben még fejlődhet
A Milannal korábban többek között négy bajnokságot és BL-t is nyerő Fabio Capello a tripla ellenére kritizálta kicsit Cissét, mondván, több esetben is előrefelé játszhatott volna, mégis inkább hátra passzolta a labdát.
„Ne szokj rá erre, mert felbosszantasz vele! Hiszek benned” – tette hozzá Capello immár mosolyogva.
A Milan két kör után 3 ponttal áll, és legközelebb a Bournemouth vendége lesz, amely kettőből kettőt nyert eddig.
Európa Liga, alapszakasz, 2. forduló:
Benfica (portugál) – Celtic Glasgow (skót) 4-1 (3-0)
Bournemouth (angol) – Sturm Graz (osztrák) 3-0 (1-0)
Celta Vigo (spanyol) – Juventus (olasz) 1-2 (1-0)
Dinamo Zagreb (horvát) – RSC Anderlecht (belga) 1-0 (0-0)
Hoffenheim (német) – Besiktas (török) 2-3 (0-0)
Jagiellonia Bialystok (lengyel) – Ararat Armenia (örmény) 3-1 (2-1)
NEC Nijmegen (holland) – Levszki Szófia (bolgár) 1-1 (0-1)
Olympique Marseille (francia) – Olimpiakosz (görög) 0-1 (0-1)
Rennes (francia) – OFI (görög) 2-1 (0-1)
FERENCVÁROSI TC – Viktoria Plzen (cseh) 2-1 (0-0)
AZ Alkmaar (holland) – Hapoel Beer-Sheva (izraeli) 2-1 (0-0)
Celje (szlovén) – Omonia (ciprusi) 0-3 (0-1)
Lech Poznan (lengyel) – Bayer Leverkusen (német) 0-4 (0-3)
Olympique Lyon (francia) – Crystal Palace (angol) 3-2 (2-0)
Union Saint-Gilloise (belga) – Real Sociedad (spanyol) 1-1 (0-0)
Red Bull Salzburg (osztrák) – AC Milan (olasz) 0-4 (0-2)
Sparta Praha (cseh) – Lilleström (norvég) 1-1 (0-0)
Torreense (portugál) – Sunderland (angol) 1-2 (1-0)
Az állás:
1. Juventus 2 2 0 0 7-1 6
2. Bayer Leverkusen 2 2 0 0 6-0 6
3. Benfica 2 2 0 0 6-1 6
4. Besiktas 2 2 0 0 7-3 6
5. Bournemouth 2 2 0 0 5-1 6
6. Omonia 2 2 0 0 4-0 6
7. Ferencvárosi TC 2 2 0 0 5-2 6
8. Olympique Lyon 2 2 0 0 5-3 6
————————————————-
9. Sunderland 2 2 0 0 3-1 6
10. Olimpiakosz 2 2 0 0 3-1 6
11. Sparta Praha 2 1 1 0 5-2 4
12. Union Saint-Gilloise 2 1 1 0 4-1 4
13. Rennes 2 1 1 0 2-1 4
14. Dinamo Zagreb 2 1 1 0 1-0 4
15. Crystal Palace 2 1 0 1 6-3 3
16. AC Milan 2 1 0 1 4-2 3
17. Jagiellonia Bialystok 2 1 0 1 4-3 3
18. OFI 2 1 0 1 3-2 3
19. Torreense 2 1 0 1 3-3 3
20. AZ Alkmaar 2 1 0 1 2-2 3
21. Red Bull Salzburg 2 1 0 1 1-4 3
22. Lilleström 2 0 1 1 2-3 1
Real Sociedad 2 0 1 1 2- 3 1
24. Hapoel Beer-Sheva 2 0 1 1 1-2 1
————————————————-
Levszki Szófia 2 0 1 1 1-2 1
26. Sturm Graz 2 0 1 1 0-3 1
27. NEC Nijmegen 2 0 1 1 1-6 1
28. Celta Vigo 2 0 0 2 1-3 0
RSC Anderlecht 2 0 0 2 1-3 0
30. Hoffenheim 2 0 0 2 2-5 0
31. Olympique Marseille 2 0 0 2 1-5 0
Viktoria Plzen 2 0 0 2 1-5 0
33. Ararat Armenia 2 0 0 2 2-7 0
Celtic Glasgow 2 0 0 2 2-7 0
35. Celje 2 0 0 2 0-5 0
36. Lech Poznan 2 0 0 2 0-8 0
1-8.: nyolcaddöntő
9-24.: rájátszás a 16 közé kerülésért
25-36.: kiesés