Tudomány

„Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban

vasútállomás
ETH Zürich / Fortepan
Illusztráció
vasútállomás
ETH Zürich / Fortepan
Illusztráció
Szerelmi vallomások, állathangok is felhangoztak az őrizetlenül hagyott hangosbemondóból, végül egy olyan fiú állt bíróság elé, aki csak belefütyült.

Adányi László rendőr zászlóst és társát 1986. október 10-én a XX. kerületi MÁV állomásra riasztották, ahol lakossági bejelentés szerint egyesek hangosbemondón „ellenséges hangvételű mondatokat kiabálnak be, pl. ÉLJEN ADOLF HITLER LE A RENDSZEREL és egyébb szerelmi jeleneteket” – idézi Facebook-oldalán az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a korabeli jelentést.  A járőrök a helyszínen megállapították, hogy a vasúttársaság Vecsésy utcai sorompó mögé szerelt hangosbemondói nincsenek lezárva, bárki odamehet és beleszólhat.

Az ügyben nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntettének alapos gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen. Kiderült, hogy az állomás tolatóvágányainak egy kilométeres hosszán nyolc helyen telepítettek hangszórókat a tolatást végzők munkájának segítése érdekében, ezeket egy gomb megnyomásával hangosbemondóként lehetett használni. Nyilván többen használták is. Hamarosan őrizetbe vettek három fiút (15, 16 és 17 évesek), ekkor kiderült, hogy a jelentésben idézett „egyéb szerelmi vallomások” a társaság lány tagjainak címzett üzenetek voltak. A „hangosbemondót” rajtuk kívül többen is használták, az iratok szerint:

Több más személy bűncselekmény megállapítására alkalmatlan nyilatkozatot tett a mikrofonba, például állathangokat utánoztak.

A fiúkon kívül azonban mást nem vontak felelősségre, kettejüket megrovásban részesítettek, egyiküket viszont bíróság elé állították. Ő ugyanis tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését, azt állította, csak belefütyült a mikrofonba. A Pesti Központi Kerületi Bíróság mint fiatalkorúak bírósága egy évre próbára bocsátotta, a MÁV pedig minden hasonló berendezését átalakította, illetéktelenek immár nem fértek hozzá.

További érdekes cikkeink a közelmúltból:

Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia

Egyszerre tartják csodaszernek és veszélyesnek a fogyasztószereket a friss kutatások – szakértőt kérdeztünk, hogy mi az igazság

Elismertek egy új típusú cukorbetegséget

A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába

Új pókfajt találtak a világ legnagyobb pókhálójában

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik