Nagyvilág

Talán megvan az eltűnt repülő fekete doboza

Az ausztrál miniszterelnök szerint jelentősen szűkült az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép keresésében részt vevő hajók és repülőgépek kutatási területe, mert a szakemberek biztosak abban, hogy nagyjából tudják, hol vannak a tengerbe zuhant gépek fekete dobozai.

A fekete dobozok akkumulátorai hozzávetőleg egy hónap alatt merülnek le, és a repülőgép már több mint egy hónapja eltűnt. A gép feltételezett fekete dobozainak jeleit először múlt szombaton vette az az amerikai berendezés, amelyet az Ocean Shield ausztrál hajó húz maga után. “Biztosak vagyunk abban, hogy néhány kilométeres pontossággal ismerjük a fekete doboz helyét” – mondta Abbott.

Az ausztrál légierő egy P-3 Orion típusú repülőgépe, amely úszó hanglokátorokat dob le a tengerre azon a területen, ahol a jeleket vették, e hanglokátorok révén csütörtökön ismét észlelt egy lehetséges jelet a fekete dobozoktól, de a kutatást koordináló ausztrál nyugalmazott tábornok, Angus Houston közölte, hogy az első elemzés alapján ezek a jelek nem fekete doboztól származnak.

Jeleket keres a Bluefin 21 nevű amerikai robot-tengeralattjáró is, de ez a berendezés hatszor lassabban tud átfésülni egy adott területet, mint az Ocean Shield vontatta jelvevő. Houston pénteki közleménye szerint az elmúlt egy napban nem jutottak jelentősen előre a jelek utáni kutatásban.

A tábornok beszámolt arról, hogy a repülőgép roncsai utáni keresést egy 46 ezer négyzetkilométer nagyságú területre szűkítették az előző napi 58 ezer négyzetkilométerről. Pénteken 15 repülőgép és 13 hajó vesz részt a munkában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik