Nagyvilág

Eltűnt repülő: újabb remény a roncsok megtalálására

Percekig tartó jelsorozatot rögzítettek kedd este és szerdára virradóra a kutatási helyszín közelében. Bíznak benne, hogy napokon belül rábukkanak a gépre.

Az egy hónapja eltűnt malajziai utasszállító után kutató hajók újra ismétlődő jeleket észleltek két alkalommal is annak a helynek a közelében, ahol napok óta keresik a feltehetően tengerbe zuhant gépet.

Kedd este és szerdára virradóra több mint öt percig, majd hét percig tartó jelsorozatot rögzített az az amerikai berendezés, amelyet az Ocean Shield ausztrál hadihajó húz maga után. A víz alatti lokátorok hasonló jeleket érzékeltek vasárnap is két alkalommal az ausztráliai Perth városától mintegy 2200 kilométerre északnyugatra fekvő térségben.

Angus Houston, a kutatást koordináló ausztráliai központ vezetője közölte, hogy az előző jeladásokat megvizsgálták, és megállapították, hogy azok feketedobozok által leadott jelek. Houston ezért bízik abban, hogy napokon belül rábukkannak a tengerfenéken nyugvó roncsokra. Már nincs sok idő az akkumulátorok lemerüléséig.

A kutatásban részt vevő, de más területet pásztázó Haihszün 01 nevű kínai hajóról jelentették tisztségviselők, hogy egy repülőgépről úszó tárgyakat fedeztek fel az óceánon, éppen azon a területen, ahol az Ocean Shield észlelte a jeleket. A Haihszün 01 emiatt elindult erre a területre. A nevezett térségben tartózkodott már eddig is a Nanhajcsiu 115 nevű kínai mentőhajó és a 998-as számú kínai hadihajó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik