Visszautasítja a Legfőbb Ügyészség az őket ért bírálatot, mint közleményükben írják, „hivatásuk szabályai alapján, félelem nélkül, a törvény és igazság jegyében” járnak el, „az ezt megkérdőjelező kijelentéseket a Legfőbb Ügyészség valamennyi ügyész nevében visszautasítja”. A reakció azután érkezett, hogy kezdeményezték Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését. A miniszterelnök válaszul videóban kérte az Országgyűlést ennek teljesítésére, ugyanakkor nem hagyta szó nélkül, hogy együtt kezelik a három ügyet.
Több milliárdos kenőpénzgyanú, telefonlopás
A Legfőbb Ügyészség egyszerre kezdeményezte Hankó Balázs fideszes és Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselők, valamint Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Hankóét NKA-ügyben, Sesztákét a Volán-ügyben kérték ki,
Az ügyészségi közlemény szerint megalapozottan feltehető, hogy Seszták Miklós még fejlesztési miniszterként 11 milliárd forinthoz juthatott jogtalanul. Hankó Balázst azzal gyanúsítják, hogy kultúráért és innovációért felelős miniszterként a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumához kerülő vagyont annak elnökének irányításával az eredeti céltól eltérően használták. Az ügyészég hűtlen kezeléssel gyanúsítja a volt minisztert.
„Ma sem tennék másképp”
A miniszterelnök szerint „a maffiát éveken keresztül gond nélkül kiszolgáló ügyészség” azért egyszerre kérte ki az Országgyűléstől hármójuk mentelmi jogát, „hogy súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson egy, a propaganda által ellenem sikertelenül építgetett politikai lejáratással”.
Ugyanezen videóban Magyar bejelentette: rendkívüli ülést hívnak össze, és kéri az Országgyűlést, függessze fel mindhármuk mentelmi jogát. A telefonos üggyel kapcsolatban azt mondta, „ma sem tennék másképp. Ma is megpróbálnám megakadályozni, hogy egy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen”.
Törvényesség, pártatlanság, törvény előtti egyenlőség
A Legfőbb Ügyészség közleményében arra is kitér, munkájuk során az egyetlen mérce „a törvényesség és a pártatlanság, a törvény előtti egyenlőség”, a mentelmi jogok felfüggesztését is „politikai vagy más megfontolástól függetlenül” kérik. Kitérnek arra is: üdvözlik, hogy Magyar a saját mentelmi joga felfüggesztését kéri az Országgyűléstől, „amely támogatja a büntetőeljárások gördülékeny lefolytatását”
