Nagyvilág

A román Erdély tabuját döntögeti egy román történész

Erdély és Románia 1918-as egyesülésének a mítoszait feszegeti egy bukaresti történész új könyve.

Lucian Boia Az Első világháború – Ellentmondások, paradoxonok, újraértelmezések című, az első világháborúról szóló esszéje az elmúlt héten jelent meg, de máris a média érdeklődésének a középpontjába került – írja az MTI.

A lakosság felét meg sem kérdezték

A Bukaresti Tudományegyetem történész professzora a mítoszok kategóriájába sorolta, hogy az 1918-ban megvalósult nemzeti egység “több évszázados álma” lett volna a románoknak. Kijelentette, ha az állítás igaz lenne, a románok olyan korban vágytak volna a nemzeti egységre, amelyiknek sehol Európában nem volt ez a jellemzője.

Kíméletlenül ír az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nagygyűlésről is, amelyiken az erdélyi és magyarországi románok kinyilvánították a Romániával való egyesülést. “A Nagygyűlés nem pótolhatta a népszavazást, hiszen nemcsak a románok voltak jogosultak Erdély jövőjéről dönteni, hanem a tartomány valamennyi lakója. A lakosság majdnem felét tehát nem kérdezték meg, hogy akar-e Románia határai közé kerülni” – fogalmazott Lucian Boia.

Előrelépés vagy nevetséges?

A mítoszromboló könyveiről híres történész azt is megemlítette, hogy Erdély és Bukovina megszerzésével Románia lemondott Moldva Prúton túli részeiről. “Erdély és Bukovina elég meggyőző jutalom volt a másik román tartomány, Besszarábia teljes elfelejtéséhez. Az ugyanis szóba sem kerülhetett az Antanttal, azaz Oroszországgal kötött szerződés esetén” – fogalmazott a történész.

A Ziuadecluj.ro kolozsvári portál által megszólaltatott történészek közül Ottmar Trasca nyereségnek tartotta, hogy Lucian Boia új szemléletet hoz az ellentmondásos történelmi korok leírásában. Ion Novacescu azonban nevetségesnek nevezte, hogy a bukaresti szerző négy évvel a nagy egyesülés centenáriuma előtt vitatni kezdi a Gyulafehérvári Nagygyűlés legitimitását. “Megvalósult a román egység, és ez egy letagadhatatlan történelmi tény” – tette hozzá Ion Novacescu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik