Meghalt egy 82 éves férfi Görögországban, miután egy napágy miatt összeverekedett egy 70-es éveiben járó férfival egy strandon, számolt be az esetről a BBC a helyi sajtóra hivatkozva.
Szemtanúk szerint a két férfi Athéntól nem messze, a Vouliagmeni strandon került összetűzésbe, majd a szópárbaj hamar tettlegességig fajult. A verekedésben végül mások is részt vettek.
A fiatalabb, 76 éves férfit a kiérkező rendőrök letartóztatták. A vele lévő 21 éves nőt szintén bilincsben vitték el, de őt később szabadon engedték. Az ő arcán is sérülések látszottak.
A verekedés közben a 82 éves férfi összeesett. A beszámolók szerint már a mentők kiérkezése előtt megkezdték újraélesztését, végül a kórházban hunyt el.
Az áldozat állítólag épp másokra várt egy lefoglalt napágynál, amikor a konfliktus kirobbant.
Azt egyelőre vizsgálják, hogy pontosan mi okozta a férfi halálát.
Nemrég egy turista azért kapott kártérítést az utazásszervezőjét, mert nem jutott neki napágy Görögországban.

