Nagyvilág

Terrorcselekmény volt a sikertelen merénylet

Egy vietnami veterán akadályozta meg a merényletet New Yorkban.

Először egy utcai pólóárus – egy vietnami veterán – figyelt fel helyi idő szerint este fél 7 körül a gyanús terepjáróra, egy sötétzöld Nissan Pathfinderre, amely üresen állt a 45. utca és a Hetedik sugárút sarkán, viszont járt a motorja. Az árus szólt egy lovas rendőrnek, aki észrevette, hogy füst és lőporszag árad a jármű hátsó részéből. Azonnal erősítést kért, terrorelhárítók, tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre.

A hatóságok lezárták és kiürítették a turistalátványosságnak számító, számos színháznak otthont adó zsúfolt tér környékét a 43. és a 48. utca, illetve a Hatodik és a Nyolcadik sugárút között. A közúti forgalmat elterelték, járókelőket sem engedtek a helyszínre. Kiürítettek több lakóházat és irodaépületet.

A rendőrség kivizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint szemtanúk látták, amint valaki sietve elhagyta a Nissant, és ellenőrzik a térfigyelő kamerák felvételeit is. Az autón connecticuti rendszámtábla volt, amely nem egyezik a jármű regisztrációs számával – közölte egy rendőrségi szóvivő. A rendszámtábla eredetileg egy bontóba küldött teherautóhoz tartozott.

New York állam kormányzója terrorcselekménynek nevezte a Times Square-en meghiúsított robbantási kísérletet. “Szerencsére nem esett baja senkinek, így a városi, az állami és a szövetségi hatóságok teljes figyelmüket annak szentelhetik, hogy felelősségre vonják ennek a terrorcselekménynek az elkövetőit” – állt David Paterson közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik