[FN, MTI-Eco] Az Econews értesülései szerint az OTP Bank Rt. írásban is kifejezte érdeklődését a román Banca Comerciala Romana (BCR) SA privatizációjában való részvételre. A magyar hitelintézet nem kívánta kommentálni az értesülést, Csányi Sándor elnök-vezérigazgató azonban korábban a kiemelt akvizíciós célpontok között említette Romániát. A magyar hitelintézetnek egy BCR-hez hasonló értékű akvizícióhoz a szavatolótőke-korlátok miatt tőkét kellene bevonnia vagy partnert keresnie a befektetéshez. A BCR a legnagyobb bank Romániában, mintegy 30 százalékos piaci részesedéssel, 3 millió lakossági ügyféllel, 275 fiókjában 11 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A hitelintézet tavalyi nyeresége 146 millió dollár (39 milliárd forint) volt, 3,53 milliárd dolláros (946 milliárd forint) mérlegfőösszeg mellett. A román hitelintézet részvényeinek 70 százaléka van állami kézben, ebből mintegy 52 százalékot értékesítenek stratégiai befektetőnek, 10 százalékot az EBRD-nek és az IFC-nek szánnak, 8 százalékot pedig az alkalmazottak vásárolhatnak meg.
Ajánlott videó
- 15:03 Erekció lett a vége, pedig mást vártak a Viagrától
- 15:02 Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- 14:55 Megyeri Csilla a VV-s műsorvezetésről: Amikor a főszerkesztő felhívott, és közölte a hírt, sikítottam
- 14:42 Cseresorral működött a rettegett betörőbanda, amíg hűvösön voltak a vezéreik
- 14:41 Magyarország és Örményország újra nagykövetséget nyit egymás területén
- 14:39 Több száz teknősfióka sodródott partra
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, Navracsicsék álma a lengyeleknél valósul meg
- 13:41 Kettészakadt az ország: 200 ezres különbség az átlagfizetéseknél
- 13:40 Jordán Adél a coming outjáról: Anya azt gondolta, meg vagyok bolondulva, és ez csak átmeneti állapot
- 13:38 Miért pont 5 ujja van szinte minden emlősnek?
- 13:24 Az EU-val való együttműködés fontosságát hangoztatta a kínai elnök
- 13:17 A szakszervezeteknek is juthatna az szja 1 százalékából
- 13:14 „Olyan szerződést írtam alá, amin ha nem Haladás-címer van, akkor kitörlöm vele, annyit ért”
- 13:10 Itt vannak a magyarérettségi nem hivatalos megoldásai
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 13:40 Jordán Adél a coming outjáról: Anya azt gondolta, meg vagyok bolondulva, és ez csak átmeneti állapot
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 13:06 Előbb kézen fogva sétált későbbi áldozatával a pályaudvaron, aztán közösült vele, utána pedig elvágta a torkát
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 07:49 ValóVilág: VV Geri csak VV Reni lábujjait tudta nézni a stúdióban
- 08:24 Korábban az Éjjel-Nappal Budapestben is szerepelt a ValóVilág 12 egyik versenyzője
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!