Kultúra

„Régen jöttünk-mentünk, buliztunk, táncoltunk. Ma ez már elképzelhetetlen, mert nincs kivel” – mi változott meg az idősotthonokban?

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

„Régen jöttünk-mentünk, buliztunk, táncoltunk. Ma ez már elképzelhetetlen, mert nincs kivel” – mi változott meg az idősotthonokban?

Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a benti élet – meséli lapunknak a Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik legrégebbi lakója, aki 18 éve költözött az intézménybe. Hogyan és miért változott meg az utóbbi évtizedekben az idősotthonok funkciója, miért tűntek el a kötögető nénik és sakkozó bácsik, és milyen most a bentlakás? Édes öregem című cikksorozatunkban az időseket és hozzátartozóikat érintő kihívásokat, az intézményrendszereink működését és a terület krízisét vizsgáljuk szakértők, gondozók, intézményi dolgozók, ellátottak és családtagok megszólaltatásával. Ebben a részben két otthonba látogattunk el, hogy a vezetőket és a lakókat kérdezzük, a terület jövőjéről pedig dr. Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkárt kérdeztük.

Az első dolog, ami a Kamaraerdei Idősotthonban feltűnik, a szűnni nem akaró madárcsicsergés. Az otthon egy külön kapun megközelíthető épületkomplexum, a bejáraton kívül minden oldalról fák veszik körül. A kapun belül egy 7,5 hektáros park található, abban sorakozik a három gondozási egység. Van egy kis tó is, tavasszal, ottjártunkkor épp visszatérő vendég volt benne egy szürke gém.

Fel-alá járkálnak a dolgozók, lakót viszont a délutáni időpontban keveset látunk: egy kerekesszékes bácsi lassan ereszkedik le a lejtőn, a fák felé fordítja a széket, úgy marad; egy padon egy néni üldögél, egy középkorú nővel beszélget, talán a lánya jött látogatni.

Az otthonban összesen 652-en laknak, ebből mostanra körülbelül 15-20 százalék, aki tud a saját lábán járni

– tudjuk meg Havas Pálma intézményvezetőtől, aki 1996-ban segédgyógyászként kezdett Kamaraerdőn. 2013-ban aztán egy kis időre egy másik intézménybe került – a Terézvárosi Gondozó Szolgálatnál lett intézményvezető –, a Covid kellős közepén, 2020-ban azonban visszatért a Kamaraerdei otthont vezetni.

„Az utóbbi évtizedekben drasztikus átrendeződést tapasztaltam az idősotthonokban: gyakorlatilag most már nem vagyunk klasszikus idősek otthona, hiszen szinte nincsenek fennjáróink. 2013-ig, amíg itt dolgoztam, rendszeresen két nagy busszal jártunk kirándulni. Most is el tudnánk menni, csak nincs, aki leszedje őket a buszról, mert a lakóink nyolcvan százaléka mozgásában korlátozott. Át kellett alakítanunk a rendszert. Most van egy kisebb buszunk, különböző kiscsoportos foglalkozásokra visszük el azokat, akiket még lehet” – mondja.

Kőrös Gábor / 24.hu Havas Pálma intézményvezető

A vezető szerint maga az egészségügyi rendszer is átalakult: korábban a krónikus osztályokra kerültek azok a magas gondozási szükséglettel rendelkező ellátottak, akik most ezekbe az intézményekbe jönnek. És nagyon sok olyan ellátott is idősotthonba kerül, akinek enyhe pszichiátriai betegsége van, mondja, hozzátéve: ezeket a betegségeket általában még nagyon jól tudják kezelni, de korábban e betegek a pszichiátriákba kerültek.

Már nincsenek heverők, amikre feküdhetnének az ellátottak, mert betegágyakat kell vásárolnunk. Nem tudom, látott-e már olyat, de nem lesz tőle otthonos egy szoba. Megváltozott az arculata, hangulata az idősotthonoknak.

Korábban foglalkoztunk már az idősotthonba költözés dilemmájával és a keresés nehézségeivel, ebben a cikkünkben két intézménybe, a fővárosi fenntartású Kamaraerdei Úti Idősek Otthonába és az IRMÁK Nonprofit Kft. albertirsai otthonába látogattunk el, hogy az intézményvezetőkkel és bentlakókkal beszélgessünk arról, hogy néz ki most egy idősotthon és hogy nézett ki harminc éve, kik és miért választják a beköltözést, milyen bent lakni és milyen rendszerszintű problémákat látnak az üzemeltetők. Megkerestük Dr. Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkárt is, hogy a kormány álláspontjáról, terveiről kérdezzük.

Édes öregem

Cikksorozatunkban az idősgondozás különböző lehetőségeit és kihívásait járjuk körbe – hozzátartozók, gondozók, gondozottak, szakértők, politikusok és idősotthonok megszólaltatásával. A sorozat eddig megjelent részeit ide kattintva lehet elérni.

Nincsenek már kötögető nénik és sakkozó bácsik

A cikk tartalmából

A fizetőkapu után riportunkból kiderül:

  • Milyen volt a 90-es, 2000-es években az idősotthoni élet, és mi változott meg mára?
  • Vannak-e még bulik, kirándulások, és lehet-e bent szerelmes az ember?
  • Miért növekszik drasztikusan az igény a demencia részlegre, és hogy működik egy ilyen osztály?
  • Miért a beköltözés második hete a legnehezebb?
  • Kik és miért döntenek az apartmanos elhelyezés mellett?
  • Mit örökölt a minisztérium az előző kormányzattól e területen; hogy állnak néhány hónappal a kormányváltás után; és mik a terveik a jövőre?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Olvasói sztorik