Amikor Edina először mesélt lapunknak az idősotthon-kereséssel kapcsolatos élményeiről, éppen két teljes éve próbált megfelelő elhelyezést találni 75 éves, már részben sem önellátó édesanyja számára. Első beszélgetésünk után, idén tavasszal aztán sikerült beköltöztetnie őt egy olyan intézménybe, amit elfogadhatónak és megfizethetőnek ítélt, és amelynek várólistájára egyébként már másfél éve feliratkoztak. Édesanyja végül két hónapot töltött az egyébként borsos árú magánintézményben. Ezalatt az állapota jelentősen romlott, felfekvése és húgyúti fertőzése lett, kétszer szorult sürgősségi ellátásra. A család most ismét otthon ápolja.
A másfél éves várakozás még relatíve kevésnek is számít, hallani 3-4-5 éves átfutási időkről is, a keresés körülményes, általános az információhiány, az otthonok krízise pedig súlyos, rendszerszintű probléma, amivel a legtöbben így, egy végtelenül kiszolgáltatott helyzet (szerettünk beköltöztetése) alkalmával, az utolsó pillanatban találkoznak.
Ebben a cikkünkben Edina és más hozzátartozók, Székely Zsuzsanna szociális munkás és Dr. Nagy Viktor intézményesített idősgondozási szakértő segítségével jártuk körbe az idősotthon-keresés és a beköltözés folyamatát. Hogy néz ki ma Magyarországon az otthonkeresés, milyen típusú intézmények közül válogathatunk, mennyi várakozási időre kell számítani, hogy működnek a várólisták, mennyibe kerül egy idősotthon és mire számíthatunk odabent?
Végeláthatatlan telefonálgatás és milliós beugrók
Edina, aki cikksorozatunk első részében a házigondozással kapcsolatos élményeit már megosztotta lapunkkal, valójában kezdettől fogva intézményt keresett; az otthoni ápolás ideiglenes megoldás volt csupán. Két éve azzal kezdte a keresést, hogy körbenézett az interneten: felkutatta az elérhető adatbázisokat, jelentkezett az összes olyan Facebook-csoportba, ami idősellátással foglalkozik.
