Vélemény

Dessewffy Tibor: A győztes mindent visz – a 2026-os politikai nyár

Magyar Péter miniszterelnök és Baka András köztársasági elnök az állami kitüntetések átadása előtt az államalapítás és Szent István király ünnepén az Országház kupolacsarnokában 2026. augusztus 20-án.
Hegedüs Róbert / MTI
Magyar Péter miniszterelnök és Baka András köztársasági elnök az állami kitüntetések átadása előtt az államalapítás és Szent István király ünnepén az Országház kupolacsarnokában 2026. augusztus 20-án.
Hegedüs Róbert / MTI
A tizenkét éves képviselői cikluskorlát, az alapítványi vagyonok visszavétele, Sulyok és Polt távozása innentől többé nem a kivétel része: az új, mindenkire kötelező normalitás alapköve. Magyar Péter tömör reakciója pedig pontosan azt a szuverén magabiztosságot sugározza, mellyel egy politikai döntésből megfellebbezhetetlen jogi norma lesz. Schmitt elégedetten bólogatna. Aztán gyorsan hozzátenné a maga fanyar módján: a kivételről legközelebb is az dönt majd, aki éppen szuverén — ezt a leckét érdemes a győzteseknek is észben tartani. Dessewffy Tibor írása.

A digitálisan széttördelt időben és a körülöttünk elfolyó térben párolog el minden, ami a társadalmat valaha egyben tartotta, és amit elődeink kultúra néven ismertek. A közös utalásrendszer, amiben egy nemzedék félszavakból értette egymást, ma ezerfelé pörög ki a hírfolyamok centrifugájában. A túlélés záloga a nosztalgia: ha az új nemzedék felkap valamit az elődök el-elomló életművéből, és a maga képére gyúrja. Szétesett remixben él a nemzet.

Az elmúlt tizenhat évben sokaknak adott így tartást Víg Mihály és a Balaton Késmárky Marika-feldolgozása, a Nem vagy te Néró.

Ugyan mit hőbörögsz itt, mit játszol főnökösdit, ez engem már vérig sért; csudára hozzászoktál, hogy folyton parancsoljál nékem — ugyan miért? Jegyezd meg végre, te mini zsarnok, tudd meg, te felfuvalkodott, gőgös akarnok: nem vagy te Néró, nem vagy te császár, nem vagy te semmivel különb a többi srácnál!

– és nemrég Pogány Induló is visszanyúlt – a végtelen magány érzékeltetésére – Máté Péter klasszikusáig, a Hull az elsárgult levélig. Ez utóbbi választás talán nem véletlen: Máté Péter életműve – amelyben az elmúlás, a vágyakozás, a remény és a csalódás keserédes öröme és a veszteség mélységeinek megértése olyan erővel van jelen, mint kevés helyen a magyar populáris kultúrában – különösen alkalmas volna erre a nemzedékek közötti hídépítésre. Ha a tömegkultúra alakulása, formálódása, csomósodása racionális folyamat volna – mint ahogy szerencsére nem az –, akkor az idei nyáron Máté Péter slágere, az Ez majdnem szerelem volt áthallásos feldolgozásának kellett volna dübörögnie a fesztiválszínpadokon:

Hát elmúlt, tudom minden véget ért, elszállt a nyár, oly messze jár. Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért…

Annál is inkább, mert a dal folytatása a vesztesekhez is szól. Fideszes honfitársaink milliói élnek most át valódi veszteséget: a választással együtt egy egész világ csúszott ki alóluk az, amiben tizenhat éven át otthon érezhették magukat. A csalódásukat ráadásul kétfelől táplálja a helyzet: az egyik oldalról a Tisza elsöprő győzelme, a másikról az, hogy Orbán éveken át azt a képzetet keltette, hogy a nagy nemzetépítő program már majdnem kész, hamarosan minden a helyére kerül.

A cikk tartalmából

Cikkünből kiderül:
- hogyan lesz a politikában az újdonság a hétköznapok valósága?
- mire kell odafigyelnie a győzteseknek?
- miért lenne érdemes folytatni a vitát arról, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik