Tudomány

Így halt meg Lugosi Béla

Lugosi Béla
Silver Screen Collection / Getty Images
Lugosi Béla 1940-ben.
Lugosi Béla
Silver Screen Collection / Getty Images
Lugosi Béla 1940-ben.
A magyar színész meghódította Hollywoodot.

Blaskó Béla néven született Lugoson 1882-ben tehetős bankárcsalád negyedik gyermekeként, de 12 évesen elszökött otthonról, bányában dolgozott, majd színészként próbált szerencsét – írja a Rubicon.hu. Vidéki sikerei hatására 1913-ban felvették a budapesti Nemzeti Színházhoz, majd az első világháborúban önkéntesként harcolt az orosz fronton: többször is megsebesült, kitüntetésben részesült. Leszerelése után színházi szerepei mellett 1917-ben már filmekben is feltűnt, ám mivel a tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt a színészek szakszervezetének megalapításában, a kommunisták bukása után emigrációba kényszerült.

Bécs, majd Németország után végül 1920-ban az Egyesült Államokban telepedett le, színészként kereste a kenyerét. Kezdetben fonetikusan tanulta be az angol szövegeket, emigráns magyar művészekből saját társulatot alapított, és hamarosan az amerikai producerek figyelmét is felkeltette. Játszott a New York-i Broadway-n, filmekben szerepelt, a Lugosi Béla művésznevet 1924-ben vette fel. Diadalmenete 1927-ben, Bram Stoker Drakula című regényének színpadi változatával kezdődött, amelyben főszerepet játszott. Hamarosan Hollywood is felfedezte magának, 1931-ben a filmvásznon is magára öltötte Drakula híres köpenyét:

robusztus alkatával, mély hangjával és jellegzetes akcentusával valósággal megigézte közönségét.

A horror ünnepelt sztárja lett, elhalmozták ajánlatokkal, egymás után játszott „A-kategóriás” alkotásokban. Csillaga az 1950-es években áldozott le, világháborús sebesülése miatt ekkorra a fájdalomcsillapítók és a morfium rabjává vált, karrierje hanyatlásnak indult. Lugosi Béla 1956. augusztus 16-án hunyt el szívrohamban, Culver City temetőjében, a Drakulából jól ismert fekete köpenyében helyezték végső nyugalomra.

További érdekes híreink a közelmúltból:

Magyarország volt a sárkány, aminek egy levágott feje helyett kettő nőtt

Indulnak a gólyák: egyikük már elhagyta Európát

Hidegfront jön: 7-10 fokkal lesz hűvösebb

Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk

Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban

Hullahegyeket építhettek a kivégzett hadifoglyokból Mohácson

Jövőre jön az „évszázad napfogyatkozása”: Magyarországról is látható lesz

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik