Tudomány

Ezen a napon akart meghalni Szent István

Szent István szobra a Halászbástyánál
Farkas Norbert / 24.hu
Szent István szobra a Halászbástyánál
Szent István szobra a Halászbástyánál
Farkas Norbert / 24.hu
Szent István szobra a Halászbástyánál
Azért könyörgött, hogy Mária mennybemenetelének napján érje a halál.

Szent István uralkodása a magyar történelem meghatározó négy évtizede volt, melyről joggal mondhatjuk, hogy megalapozta egy egész nemzet jövőjét: amikor 1038. augusztus 15-én befejezte földi pályafutását, egy egységes, szilárd keresztény monarchiát hagyott utódjára, Orseolo Péterre. Bár Vazul fiainak 1046-os hazatéréséig Magyarországra súlyos válság nehezedett, pogánylázadások törtek ki, ám egy királyunk sem gondolt arra, hogy lebontsa István életművét. I. Istvánt Szent László király kezdeményezésére 1083-ban avatták szentté – írja a Rubicon.hu.

István Hartvik püspök által írt legendájából pedig az is kiderült, hogyan hunyt el a nagy király, és hogyan zajlott a magyar történelmi hagyomány szerves részét képező aktus, amikor Szent István Máriára oltalmára bízta országát és a magyar népet. E szerint az utolsó időkben komoly betegség kínozta az idős uralkodót, gyöngeség nehezedett rá, testében megfogyatkozott, végül láz verte le a lábáról, közelgő halála nem lehetett kétséges. Magához hívatta hát az országnagyokat, és először is megbeszélte velük, kit válasszanak utódjául, majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg a keresztény hitet. Ezt követően kezét és szemét a csillagokra emelve felkiáltott:

Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.

Éppen Mária mennybemenetelének ünnepe (augusztus 15.) közeledett, Hartvik tolmácsolásában pedig István „nagyobb irgalom reményét remélte, ha e nap örömei közt bomlana fel teste”. Külön könyörgésekkel kérte tehát, hogy ezen a napon távozzon az élők sorából, kívánsága pedig meghallgattatott: „eljött hát az az áldott nap, melyet halála csakhamar még áldottabbá tett”.

További érdekes híreink a közelmúltból:

Magyarország volt a sárkány, aminek egy levágott feje helyett kettő nőtt

Indulnak a gólyák: egyikük már elhagyta Európát

Hidegfront jön: 7-10 fokkal lesz hűvösebb

Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk

Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban

Hullahegyeket építhettek a kivégzett hadifoglyokból Mohácson

Jövőre jön az „évszázad napfogyatkozása”: Magyarországról is látható lesz

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik