Kultúra

Vidnyánszky Attila azt állítja, holnap reggel kirúgják, Tarr Zoltán szerint a rendező valótlanságokat állít

ATV / Youtube
ATV / Youtube
A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta, kizárólag abban az esetben írja alá a felmentését, ha tételesen leírják neki, mik a vele szemben szakmai kifogások.

Pénteken délelőtt 9 órára rendelte be magához Tarr Zoltán minisztériumába a kulturális tárca Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, aki az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este állította, a kirúgása már eldöntött tény, csak annak körülményeiről nem tájékoztatták még.

Vidnyánszky azt mondta, államtitkári szintről vannak információi arról, hogy a minisztérium közös megyegyezéses szerződésbontást akar, amit ő sérelmez.

„Hónapok óta várok egy beszélgetésre, egy találkozásra Tarr Zoltánnal, Nagy Ervinnel már egy éve (…) Úgy küldenek el vádakkal, hogy én nem tudom, hogy miért” – mondta a rendező, itt hozzátéve, hogy egyetlen feltétellel hajlandó aláírni a felmentést.

Ha le lesz írva a papírba, hogy mely szakmai okok mentén – hiszen most arról szól minden, hogy az ideológia félre van téve, és szakmai okokat fognak nekem felsorolni, amiért a Nemzeti Színházat nem vezethetem

– mondta.

Vidnyánszky, amikor felhozták neki, hogy Nagy Ervin a választási kampányban gyakorlatilag megígérte, hogy kormányváltás esetén mennie kell a székéből, azt mondta, neki is rengeteg sérelme van Naggyal szemben, szerinte azok a sorozatok, amelyekben ő játszik, azok bűnök a magyar lélek pusztításában. Kijelentette továbbá, hogy az új hatalom le akarja őt nullázni, amikor pedig arról kérdezték, miért nem mond le, azt mondta, rendkívül jó színház működik a Nemzetiben, neki pedig még van két éve.

Tarr Zoltán cáfol

A Nemzeti Színház igazgatójának kijelentéseire reagálva Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebook-oldalán posztolt csütörtök este: kijelentette, hogy Vidnyánszky valótlanságokat állít, szó sincs arról, hogy az igazgató kirúgására készülnének a pénteki találkozón.

Vidnyánszky Attila csütörtök este az ATV műsorában rosszhiszemű állításokat tett, amely megnehezíti az intézmény és a fenntartó közötti párbeszédet. A független, átlátható kulturális működés egyik alapja az érdemi és tisztességes párbeszéd folytatása a hisztériakeltés helyett

– írta Tarr, aki szerint a fenntartó legfőbb célja, hogy minden intézmény, beleértve a Nemzeti Színházat is, átláthatóan végezze a tevékenységét, és olyan intézményként működjön, ahol a társulat és a nézők az elsők.

„Sajnálattal látjuk, hogy ennél Igazgató Úrnak a hazugságokkal szerzett kattintásvadászat többet ért” – tette hozzá a miniszter..

Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják:

Kapcsolódó
Bár igazgató sem akart lenni, akár lemondása után is a színházi élet ura maradhat Vidnyánszky Attila
Portrénkban bemutatjuk, hogyan épített nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd jutott el a magyar színházi élet csúcsára – miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik