[FN] A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az Ecostat múlt havi előrejelzésével egyező mértékben emelkedett az elmúlt négy héten, augusztus 13-i 7081 pontos záróértéke 7451 pontra nőtt szeptember 17-ére. Az említett időszakban a BUX-kosárban nagy súllyal szereplő részvények közül az OTP árfolyama 8 százalékot, a Matáv-é 2 százalékot javult, a Richter 1 százalékot esett. A MOL részvény árának nagymértékű, közel 10 százalékos emelkedése a cég sajátrészvény vásárlásainak tudható be. A világ részvény-tőzsdéire friss tőke továbbra sem érkezik. A piacok pesszimizmusát az okozza, hogy az USA gazdasági trendfordulójának becsült időpontja egyre távolabb tolódik. A részvénypiacok közül idén csak a számottevő GDP-növekedést elérő, illetve az EU csatlakozásra aspiráló középkelet-európai országok nyújtottak elfogadható teljesítményt, más térségek fejlődő piacain, illetve a fejlett országok tőzsdéin igen nagyok a veszteségek. (A technológiai részvények mutatója az USÁ-ban (NASDAQ Composite), valamint a német tőzsdeindex 35 százalék körüli veszteséget mutat, de számos más index hiánya is nagyobb 20 százaléknál; a részvénypiacok idei teljesítménye lehangoló.) Az Ecostat előrejelzése a BUX-index esetében azonban kimondottan optimista, trendforduló esetén a magyar tőzsdeindex ugrásszerű növekedésnek indulhat és 2003. február végére elérheti a 8800 pontot.
- 06:59 Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden
- 06:35 Igazi homokból készült ruhájában alig tudott mozogni a Met-gálán az énekesnő Tyla
- 06:34 Izrael bombázni kezdte Rafahot, tankok törtek be a városba
- 06:30 Eljegyzése közben jött rá, hogy megcsalja a barátja
- 06:29 Látványosan nő a szavazás előtt átjelentkezők száma
- 06:15 Óriás vízesést formált a természet a Mecsekben
- 05:55 Rezsivédelem: miért nem kíméli a kormány az átlag felett fogyasztókat?
- 05:55 Rendőröket jutalmazott meg a csalásért elítélt fideszes polgármester
- 05:40 A Google után az Apple autói is a magyar utakat fotózzák
- 05:05 Megsérült a Balaton legismertebb gigapontya
- 04:44 Te megveszed a Rácz Jenő által ajánlott húskészítményt? – Fördős Zével és Rácz Jenővel jártuk be a bicskei húsüzemet
- 04:40 25 éve elveszett műholdat találtak
- 03:35 A Crystal Palace nagyon elverte a MU-t
- 00:00 Meddig terjed egy márka felelőssége a fogyasztóiért? – PICK Bordó túraútvonalakkal a kiegyensúlyozott, egészségtudatos életmódért
- 22:44 Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
- 13:06 Előbb kézen fogva sétált későbbi áldozatával a pályaudvaron, aztán közösült vele, utána pedig elvágta a torkát
- 05:55 Rezsivédelem: miért nem kíméli a kormány az átlag felett fogyasztókat?
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 13:04 Ezzel számolhat júliustól, aki sört venne a boltban
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 18:15 A Műegyetem rektora szerint akkora a forráshiány, hogy az egyetem alapvető működése is veszélyben került
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 05:55 Rendőröket jutalmazott meg a csalásért elítélt fideszes polgármester
- 15:56 Válasz Online: a Mi Hazánk EP-listavezetője Csák János tárcájának köszönheti, hogy nem rúgták ki a Magyarságkutató Intézettől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!