Belföld

Radics Béla: Voltak korábban itt olyan alakok, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A Fidesz képviselője Tusványoson mondta el, milyen érzés romaként a Mi Hazánk képviselői mellett ülni a parlamentben.

„Tök őszintén mondom, nekem ez most sokkal jobban tetszik” – válaszolta Radics Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője a Blikk azon kérdésére, hogy hogy tetszik neki Tusványos úgy, hogy a Fidesz most már ellenzékben van. Radics – aki elmondása szerint hét-nyolc alkalommal már részt vett a fesztiválon – úgy fogalmazott: most azok vannak csak ott, akikkel egy az álláspontjuk, és akik akkor is kitartanak, amikor éppen nem fut jól a szekér.

Voltak korábban itt olyan alakok, olyan emberek, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem, és nem is érti, hogy mit keres itt, miközben tudom, hogy az elvi álláspontja teljesen más, mint a mi közösségünk álláspontja. Most ezek az emberek itt nincsenek, hirtelen megszűntek a VIP-sátrak, visszajöttünk az emberek közé

– fogalmazott a fideszes képviselő, nem fejtegetve bővebben, hogy konkrétan kik azok, akikkel a korábbi fesztiválokon nem szívesen fröccsözött volna.

Radics a Fidesz fiatalítása kapcsán elmondta, hogy ez a folyamat szerinte elindult, és ennek a 31 évével ő is része, azt azonban hozzátette, hogy nem egy lezárult dologról van szó. Szerinte több pozícióban kellene lehetőséget adni a fiatalabb korosztály képviselőinek, és „szabadabban, kreatívabban kellene nyitni az új ötletek felé”. Itt jegyezte meg, hogy a mandátumkorlátozás bevezetésével a jelenlegi Fidesz-frakció nagyjából fele nem lesz választható a következő választáson, a maga részéről örülne, ha helyettük majd a fiatalok kaphatnák meg a lehetőséget. Orbán Viktor pozíciója viszont még a fiatalítás közepette is egyértelmű Radics szerint.

Orbán Viktor a kovász ebben az egészben, ő az, aki nélkül ez az egész történet nem tud megvalósulni, ő az elvi iránytűnk. Én nagyon bízom benne, hogy, bár most csak egy évre vállalta, a későbbiekben is ő lesz a párt elnöke. […] Amíg van Orbán Viktor, addig van Fidesz, ez az én álláspontom.

Végül megkérdezték Radicsot, hogy mi a véleménye arról, hogy romaként épp a Mi Hazánk képviselői mellett kapott helyet a parlamenti patkóban.

Én elvagyok ott, ennek mélyebb jelentősége nincsen. A második pillanatban már nevettem ezen, nekem nem kellemetlen, az meg, hogy másnak milyen az én közelségem, az legyen az ő dolga

– idézte a Blikk Radicsot, aki még hozzátette: számára az a fontos, hogy ha gombot kell nyomni, legyen lehetősége szavazni. A Blikk szerint a képviselő még azt is mondta, hogy leginkább az zavarja a parlamenti munka során, amikor Magyar Pétertől és képviselőitől valami otrombaságot vagy butaságot hall.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik