A klub felhívta rá a figyelmet, hogy 1995 óta nem találkozott egymással a két csapat, amikor Albert Flórián gólt lőtt a spanyoloknak a Bajnokok Ligája csoportkörében. A találkozóra kizárólag szezonbérlettel rendelkezők mehetnek ki, a jegyértékesítés július 27-én, 14 órakor kezdődik, és 24 órán keresztül tart.
Ugyanilyen fontos információ, hogy bajnoki szezonbérletesnek azokat tekintjük, akik a jegyértékesítés kezdetéig, tehát július 27-én, hétfőn 14:00-ig vásároltak bérletet, vagyis még van idő a bérletvásárlásra. Ugyanakkor a bérlettel rendelkezők részére kizárólag a szabad helyek függvényében tudunk biztosan jegyet adni, ezért esetleges telt ház esetén időrendben biztosítjuk a jegyeket
– írta a Fradi honlapja.
Minden további, még megmaradt jegy csak ezt követően válik elérhetővé. A bérletes helyeket erre az alkalomra nem foglalták le a tulajdonosok számára, azaz szabadon lehet jegyet vásárolni az elérhető helyek bármelyikére.
Érdekesség, hogy a Groupama Aréna nyitómérkőzésén a Chelsea látogatott az Üllői útra, amelynek az a José Mourinho volt az edzője, aki jelenleg a Real Madridot irányítja.

