Szerdán mutatta be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási biniszter a Baross Gáborról elnevezett, a magyar történelem egyik legnagyobbjának ígért vasútfejlesztési programját, mely szerint 3 550 milliárd forintot költenének vasútra 2035-ig. A csomag megvalósulásának feltétele, hogy Magyarország megkapja a Helyreállítási Alap (RRF) forrásait és a 2021-27-es Kohéziós Alap pénzeinek nagyobbik részét. Ezek folyósítását az Európai Bizottság (EB) 2022 decemberében azért függesztette fel, mert az Orbán-kormány nem tartotta be a jogállamisági és a közbeszerzési követelményeket, és nem hajtotta végre a bizottság által elvárt reformokat.
Magyar Péter és Ursula von der Leyen, az EB elnöke május 29-én reformok és kormányzati vállalások sorozatát jelentette be, amelyek august 31-ig történő teljesítése esetén mintegy 16,4 milliárd euró uniós forrást oldanak föl Magyarország számára. Magyar szerint ebből mintegy 2 milliárd euró (mintegy 706,3 milliárd forint) menne vasútfejlesztésre.
Mivel az előző, 2014-20-as uniós ciklus projektjeinek nagy részét 2023 végéig lehetett átadni, a pénzmegvonás hatása máig nem érződött átütően a fejlesztésekben a környező országokhoz képest.
- Országos vasúti infrastruktúra fejlesztésekben és a budapesti agglomeráció vasútjának megújításában hasonlónak, vagy jobbnak mondható a helyzetünk a környező uniós tagállamokhoz képest, a Baross Gábor terv pedig segíthet tovább erősíteni pozíciónkat.
- A járműpark elöregedése és leromlása látványos volt az elmúlt években, különösen a távolsági forgalomban és részben a meglévő IC-kocsik szervizelésének leállítása miatt, ebben még Románia is megelőzött minket. A Vitézyék által bejelentett járműbeszerzés komoly felzárkózást hozhat, és végre Magyarországon is megjelenhetnek az akkumulátoros-elektromos meghajtású hibrid motorvonatok.
- A Budapesten kívüli agglomerációk vasútjának leromlása szembetűnő volt. Egyedül Románia van mögöttünk, ahol egyáltalán nincsenek klasszikus elővárosi vasutak. A Vitézyék által bejelentett tervek csupán a lemaradást csökkenthetik.
Azonban a strukturális átalakulások elmaradása, a következetes stratégia hiánya, a magánvasutak kigolyózása és a verseny hiánya miatt egy sor egyéb területen is lemaradtunk bizonyos szomszédainkhoz képest.
Infrastruktúra – hasonló fejlődés
A vizsgált környező országokban hasonló nagyságrendben fejlődtek a fő vasúti korridorok, igaz, nálunk a folyamat nagyjából 2023 végén megállt. cáfolva a közkeletű vélekedést, miszerint az erdélyi magyar-lakta megyék nem kapnak fejlesztéseket.
